pécsma.hu bejegyzései

Benzinkúton lopott a férfi

Bejelentés érkezett 2015. december 30-án 23 óra 56 perckor a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába, hogy Újpetrén, a benzinkúton betörés történt.

A Siklósi Rendőrkapitányság nyomozói, akik a helyszín közelében tartózkodtak, 15 percen belül elfogták a feltételezett elkövetőt. A rendőrök az ivánbattyáni férfinál több, a benzinkútról eltulajdonított tárgyat találtak, melyeket lefoglaltak. A 22 éves férfit előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. Vele szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Siklósi Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást.

Benzinkúton lopott a férfipecsma.hu.

Újévi Jeges Csobbanás és Szódaszentelő Orfűn!

Szódaszenteléssel, igazi kihívással és örömünneppel indul az új év Orfűn.

Jég ugyan nincs, de a kutyahideg elegendő kihívást jelent azoknak, akik immár negyedik alkalommal veszik a bátorságot és mártóznak meg az Orfűi tó vizében. Az idei program a Mecsek Kincse Szövetkezet által gyártott Toplica Szóda szentelésével egészül ki, mely a Mecsek tiszta forrásából fakad, és a pécsiek kedvencévé is válhat.

A Jeges Csobbanás újévi hangulatáról forralt bor, a résztvevők 2016. évi gazdagságáról, pénzügyi gyarapodásáról az elfogyasztott forró lencsegulyás gondolkodhat. Az év első zenés partija igazi örömünnepet ígér az idelátogatók számára.

A program 2016 január 1-jén, 11 órakor lesz Orfűn, a Szomjas Vándor és a szabadstrand helyszínén.

Hozd el kedvenc pálinkádat és csobbanj velünk!

Újévi Jeges Csobbanás és Szódaszentelő Orfűn!pecsma.hu.

Változások a jövő évi felsőoktatásban

Megszűnő szakok, új központi ponthatárok: sok változás várható 2016-tól a felsőoktatásban. A legjelentősebbeket gyűjtötte össze az eduline.hu

Maradnak a minimumponthatárok

Bár a minimumponthatárok emelése sokáig napirenden volt, végül nem emelték meg, így 2016-ban is marad az alap- és osztatlan szakokon 280, a felsőoktatási szakképzéseken 240 pont.

Új központi ponthatárok

Rengeteg szakon központi ponthatárt húznak jövőre is, így ezekre biztosan nem lehet bekerülni adott pontmennyiség alatt államilag finanszírozott helyekre. A központi ponthatáros helyek 2016-os listája itt található.

Minimum 18 kredit kell majd

Az egyik legfontosabb változás 2016-ban az, hogy azokat az állami (rész)ösztöndíjas hallgatókat, aki két félév átlagában nem szereznek minimum 18 kreditet, átsorolják önköltséges képzésre. Újdonság lesz az is, hogy a szakokon előírt krediteken túl, annak tíz százalékáig nem magyar nyelven oktatott tárgyakat is fel lehet venni.

Az eddigi 30 helyett 36 kreditet kell szerezni két félév alatt ahhoz, hogy ne soroljanak át automatikusan önköltséges képzésre. A szabály először a 2015/2016-os tanévre vonatkozik: azoknak, akik a szeptemberben kezdődő őszi, illetve az azt követő tavaszi szemeszterben nem gyűjtenek össze legalább ennyi kreditet, a következő évben már fizetniük kell.

Jön a kompetenciateszt

Újdonság még, hogy a 2016/2017-es tanévtől kompetenciatesztet kell kitölteniük a hallgatóknak az egyetemre bekerüléskor és a kikerüléskor, hogy felmérhessék, az egyetem vagy főiskola mit tett hozzá a tudásukhoz.

Új intézményi forma

Jövőre az egyetemek és főiskolák mellé jönnek az úgynevezett alkalmazott tudományok egyeteme intézményi formája. Ezekről itt lehet részletesebben olvasni.

Megszűnő szakok

Több alapképzés és mesterszak is megszűnik 2016-ra, ezekről itt és itt is írt az eduline.hu.

Változások a jövő évi felsőoktatásbanpecsma.hu.

Bekattant, csapkodott Gábor a buszon

Ideges lett, hangoskodott és kiabált egy férfi a helyi járaton – adta hírül a police.hu

A rendelkezésre álló adatok alapján egy 40 éves férfi gyanúsítható megalapozottan azzal, hogy 2015. december 30-án 9 óra 40 perc körüli időben Pécsett, a Mohácsi út és a Zsolnay Vilmos út kereszteződésében lévő buszmegállóban álló, helyi járatú autóbuszon hangoskodott, csapkodott, letörte az egyik leszállásjelző gombot, majd az őt számon kérő buszvezetővel is kiabált.

A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök Sz. Gábor pécsi lakost előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. A férfi a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, tettét idegességével magyarázta.

Vele szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást.

Bekattant, csapkodott Gábor a buszonpecsma.hu.

Menetrendek és információk az év utolsó napjára

Szilveszterkor mindenki koccint és ünnepel, nincs ez másként a legtöbb szolgáltatónál sem. Éppen ezért a buszok, vonatok, mind módosított, ritkított menetrend szerint közlekednek. Összegyűjtöttük, mik a mai napra vonatkozó változások.

A Tükebusz tájékoztatása szerint, a buszok a szabadnapra meghirdetett menetrend szerint közlekednek. Éjjel, egészen hajnalig (éjféltől négy óráig), az Árkád-Uránváros és az Árkád-Kertváros oldalon 15 percenként, 2016-os jelzéssel indulnak járatok az utasforgalomhoz igazodva. A peremkerületi, mecsekoldali járatok a Széchenyi téri tűzijátékhoz igazodva, 0.30-kor indulnak a Főpályaudvarról. Bővebb tájékoztatás itt található.

A parkolás Pécs teljes területén ingyenes lesz ma. Ez egészen január negyedikéig, reggel 8 óráig így is marad.

A Pannon Volán is módosítja a menetrendet az év utolsó napján, a hét utolsó tanítási szünetes munkanapjának megfelelően indulnak a járatok. A távolsági buszokkal utazók bővebben ezen az oldalon tájékozódhatnak.

Megváltozott a MÁV menetrendje is december 31-ére, a mai napon a pénteki menetrend szerint közlekednek a vonatok. A változásokról információkat pontosabban itt kaphatunk.

Jó hír, hogy a BIOKOM ezen a napon is szállítja a hulladékot, tehát bátran helyezzük ki a kukákat.

Országszerte, így Pécsett is, a boltok többsége 12 órakor bezár, esetleg néhány kisebb élelmiszerbolt, üzlet tovább nyitva tarthat.

A tűzijáték árusító helyek természetesen egész nap nyitva lesznek, van, ahol még éjfél után is kiszolgálják a vásárlókat petárdákkal, rakétákkal, hogy senki se unatkozzon, minél nagyobb fénnyel és hanggal induljon 2016.

Menetrendek és információk az év utolsó napjárapecsma.hu.