Pernecker Dávid bejegyzései

Lesz ma “némi napsütés”

A Dunántúl nyugati és északi felén napközben szakadozottabbá válhat a felhőzet, és lehet némi napsütés.

 

Szitálás a borult területeken bármikor előfordulhat, de számottevő csapadék továbbra sem lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +4 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 7 fok között valószínű, de ahol felszakadozik a felhőzet, ott melegebb is lehet.

Lesz ma “némi napsütés”pecsma.hu.

A karácsony szemét nélkül az igazi

A Biokom Nonprofit Kft. közzétette az ünnepi hulladékszállítással kapcsolatos tudnivalókat. Alábbi közleményükből minden kiderül:

“2015. december 24-én és 31-én LESZ HULLADÉKSZÁLLÍTÁS Pécsett azokon a területeken, ahol a csütörtök a szállítási nap.

Szintén LESZ HULLADÉKSZÁLLÍTÁS Pécsett 2015. december 26-án, és 31-én, valamint 2016. január 2-án is azokban a körzetekben, ahol ezekre a napokra esik a rendszeresített szállítási nap. (2015. december 25-én pénteken, valamint 2016. január 1-jén pénteken a szállítási üzemünknél is ünnepnap van.)

Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy az edényeket az adott napokon reggel 6 óráig helyezze ki az utcákra, mert szállítási részlegünk teljes kapacitással dolgozik.


Változik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés időpontja!

2015. december 25. (péntek) helyett 2015. december 26-án (szombaton) gyűjti be a járat a szelektíven válogatott hulladékot a következő városrészekből: Kovácstelep, Ürög, Abaligeti út. 2016. január 1. (péntek) helyett 2016. január 2-án (szombaton) gyűjti be a járat a szelektíven válogatott hulladékot a következő városrészekből: Meszesen a Komlói úttól nyugati, keleti és déli részeken, Papkert és Málom.


Változik a Zöldhulladék-járat gyűjtési időpontja! 2015. december 25. (péntek) helyett 2015. december 26-án (szombaton) gyűjti be a járat a növényi hulladékot a következő városrészekből: Meszesen a Komlói úttól nyugati, keleti és déli részeken, Papkert, Bánom, Kis Balokány, Basamalom, Postavölgy. 2016. január 1. (péntek) helyett 2016. január 2-án (szombaton) gyűjti be a járat a növényi hulladékot a következő városrészekből: Rigóder, Borbálatelep, Diós, Erzsébettelep, Piricsizma, Budai város.


A házhoz menő, szelektív gyűjtés menetrendje a naptári hetek sorszámához igazodik

A házhoz menő, szelektíves (különgyűjtött papír-műanyag-fém, zöldjárat stb.) gyűjtőjáratok a 2015-ös év végét az 53. (páratlan sorszámú) héttel zárják. Ezt követi a 2016-os év az 1. sorszámú héttel (szintén páratlan), így a házhoz menő gyűjtőjáratok egymást követően azonos területeken dolgoznak majd – igazodva a kiadott, hivatalos naptárhoz.

Ezúton kérik szíves megértését azon pécsi lakosoknak, akikhez a gyűjtőjárat a páros sorszámú heteken jár, ugyanis a hetek sorszámához igazodva a szelektíven gyűjtött hulladékokat csak a következő héten (2016. 2. hete) tudják elszállítani.

A kimaradás miatt felgyülemlett nagyobb mennyiségeket is maradéktalanul elszállítják, és egyúttal kérik, hogy igazítsák a hulladékok kihelyezését a heti járatprogramhoz!


Pécsi hulladékudvarok nyitvatartási rendje:

Az Eperfás úti Hulladékudvar, a Szigeti tanyán lévő Hulladékudvar és a Postavölgyi Zöldpont nyitva tartási ideje 2016. január 1-jétől kezdve: hétfőtől szombatig 7.00-15.00 óra.

Pécsi hulladékudvarok ünnepi nyitva tartása:

2015. december 24. (csütörtök): zárva
2015. december 28-31. (hétfőtől csütörtökig): nyitva 07.00-15.00 óra között
2016. január 2. (szombat): nyitva 07.00-15.00 óra között
2016. január 3. (vasárnap): zárva

Központi Ügyfélszolgálati Iroda ünnepi nyitva tartása

A Biokom Nonprofit Kft. értesíti tisztelt partnereit, hogy ügyfélszolgálata a két ünnep között is nyitva tart.

Központi Ügyfélszolgálati Irodánk ünnepi nyitva tartása:
2015. december 24-27.: zárva
2015. december 28. (hétfő): 08.00 – 20.00
2015. december 29-30.: 08.00 – 18.00
2015. december 31. – 2016. január 3.: zárva
2016. január 4. (hétfő): 08.00 – 20.00

A karácsony szemét nélkül az igazipecsma.hu.

Rengeteg új műszer került a Klinikai Központba

Hatvan különféle új orvosi berendezést vásárolt a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja mintegy 2,2 milliárd forintnyi uniós támogatás felhasználásával. A főként a műtéti szakmákat és a diagnosztikát érintő fejlesztésben tizenegy klinika és kórházi részleg vesz részt.

A PTE Klinikai Központja az egész Dunántúl egyik legnagyobb és legkorszerűbb egészségügyi intézménye, amely több százezer ember egészségügyi ellátásáról gondoskodik. Szerepkörénél fogva a lehető legmagasabb színvonalú egészségügyi szolgáltatást kell nyújtania a régió betegeinek. Ennek a kötelezettségnek a teljesítéséhez azonban korszerű infrastruktúrára és fejlett műszerparkra van szükség.

Egy új projektnek köszönhetően a Klinikai Központ 2,2 milliárd forintnyi európai uniós pénzt fordíthatott az elmúlt időszakban az intézmények műszerellátottságának javítására. Az orvosszakmai szempontok alapján kiválasztott és megvásárolt berendezések összesen tizenegy klinika és kórházi részleg állományába kerülnek. Részben meglévő, de mára már elavult eszközöket váltanak ki, részben pedig hiánypótló jellegűek.

Hatvan különféle orvosi berendezésből összesen 87 darabot vásárol az egyetem. A legnagyobb tétel egy több mint 420 milliós úgynevezett DSA-berendezés, amely az Idegsebészeti Klinikán fogja háromdimenziós képalkotással segíteni az érbetegségek diagnosztikáját és kezelését. Hasonló nagyságrendbe, 400 millió feletti összegbe került a Radiológiai Klinika új MR-készüléke. A daganatos betegségek azonosításában és kezelésében egyre nagyobb szerephez jutó, a jelenleg elérhető legpontosabb képalkotó eszköz eddig hiányzott a PTE állományából.

Érdemes kiemelni a Szívgyógyászati Klinikán egy elöregedett gépet felváltó Biplane hemodinamikai röntgent is, ami a korábbinál stabilabbá és jobb színvonalúvá teszi a kiemelt haláloknak számító szívbetegségek kezelését.

Az említetteken túl a fej- és nyaksebészeti szakmák, a Bőrgyógyászati, a Gyermekgyógyászati, a Szülészeti és Nőgyógyászati, valamint az Urológiai Klinikák és a Központi Sterilizáló vesz részt a fejlesztési programban. A beszerzett eszközök többsége sebészeti jellegű: laparoszkópiás szettek, műtéti ultrahangok, vágókészülékek és kéziműszerek. Az újdonságokat folyamatosan veszik használatban az érintett klinikák orvosai.

Rengeteg új műszer került a Klinikai Központbapecsma.hu.

Megrohamozhatják a boltokat

December 24-től 28-ig nem nagyon tudunk majd komolyabban bevásárolni. Így jött ki ez az ünnep, ez van. Azonban mi történik majd akkor, ha végre kitárják a kapukat az üzletek? A Tesco már sejti, hogy mi vár rájuk. 

Ínséges időknek nézhetnek elébe azok, akik nem tankolnak fel több napi élelmet az ünnepi időszakra, ugyanis a nagy bevásárlóüzletek a csütörtökre eső december 24-e után legközelebb csak december 28-án nyitnak majd ki, hiszen 27-e vasárnapra esik, akkor meg ugye nem nagyon lehet nyitva tartani. Ez azt jelenti, hogy 3 teljes napig alapvetően képtelenség lesz elintézni a városban a nagybevásárlásokat.

Több napig nem lesz Tescózás
Több napig nem lesz nyitva a Tesco sem.

Hétfőn, december 28-án viszont eljön a nagy nap, kitárja a kapuit az összes bevásárlóközpont, szuper- és hipermarket, és megindul a vásárlási lázban égő tömeg. Persze a vásárlótömeg rohama jogos, hiszen a karácsonyozóknak 3 nap alatt eléggé meg fognak csappanni a tartalékaik. És akkor azokról még nem is beszéltünk, akik rossz méretű ruhákat, működésképtelen készülékeket kaptak a Jézuskától, amelyeket sürgősen szeretnének lecserélni, vagy visszaváltani. Ők sem lesznek kevesen.

A Tescónál lapunknak elmondták, december 28-án egy átlagos hétfőhöz képest jóval erősebb forgalomra számítanak, ennek megfelelően pedig tisztességesen megpakolt polcokkal várják a vásárlókat országszerte, így Pécsett is. Az már biztos, hogy elsősorban a friss áruk, a péksütemények, tejtermékek, zöldséges- és gyümölcsös pultok, valamint a húsfélék lesznek rendesen újratöltve, de az üzlet közleményében kitértek arra is, hogy a Tesco ezen felül minden más területen is felkészült a rendhagyó hétfői nyitásra.

giphy (14)

És mi a helyzet azokkal, akik valamilyen sajnálatos oknál fogva nem elégedettek az ajándékaikkal?

Fontos tudni, hogy a minőségileg kifogástalan terméket a kereskedő nem köteles kicserélni. Ha tehát csak azért viszünk vissza egy pulcsit, mert nem tetszik a színe, vagy nem megfelelő a méret, azt nem biztos, hogy visszaveszik. Természetesen az adott cég vagy vállalkozás önként dönthet úgy, hogy ezeknek a kéréseknek is eleget tesz, de erről a lehetőségről mindenkinek érdemes már előre tájékozódni, nehogy később koppanjunk.

Ha visszavinnénk a nem kívánt cuccokat, azt kell tudni – a híres 3 munkanapos szabályról van szó –, hogy a szabály szempontjából az számít, hogy az ajándékozó mikor vette azt. Ha az ajándékot például december 23-án vásárolták, és a termék meghibásodása miatt „rendeltetésszerű használatra alkalmatlan”, akkor igen, kérhetjük a 3 munkanapon belüli cseréjét. Ám, ha ennél hamarabb vette és 24-én adja át, akkor kicsúszhat ebből nagyon könnyen az illető.

Az interneten vásárolt termékek esetében viszont 14 napon belül cserélhetünk, akár indoklás nélkül is. Tehát ilyen esetben az említett pulóver mérete és színe miatt is panaszkodhatunk. Az online vásárolt dolgokat, például az elektronikai kütyüket pedig 2 évig is lecserélhetjük, akárcsak az olyan termékeket, amelyekre nem érvényes kötelező jótállás.

A Tesco minden, jótállással nem rendelkező saját márkás termékeire 100 százalékos elégedettségi garanciát vállal. Ha azokkal valami probléma akad, bármelyik üzletükben azonnal visszaadják az árát – már ha megvan a termék blokkja.

Megrohamozhatják a boltokatpecsma.hu.

Mozgáskorlátozottként parkolt, de nem épp joggal

A rendelkezésre álló adatok alapján egy 32 éves nagydobszai lakos 2015. december 20-án 10 óra körül személyautójával Szigetváron, egy bevásárlóközpont mozgáskorlátozott parkolójában parkolt, és ehhez hozzátartozója mozgáskorlátozott igazolványát használta fel.

A rendőri intézkedés során az igazolvány tulajdonosa nem tartózkodott a helyszínen, ezért a nagydobszai nőt előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

A Szigetvári Rendőrkapitányság a 32 éves nővel szemben közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Mozgáskorlátozottként parkolt, de nem épp joggalpecsma.hu.