Revizky-Balogh András bejegyzései

Megvédjük az emberi méltóságot

Orbán Viktor kormányfő arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az Élet menete napján ne lehessen olyan típusú politikai természetű rendezvényeket tartani, amelyek sérthetnék a felvonulók emberi méltóságát. A miniszterelnök ezt hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában jelentette be. A kormányfő több más kérdésben – közte az árvízi és EU-s ügyekben, valamint a politikusok állampolgárságáról – is kifejtette álláspontját a Házban.

További rezsicsökkentések lesznek

A miniszterelnök szerint Magyarország nem bízhat abban, hogy az Európai Unió kizárólag a tények alapján dönt a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése ügyében. Orbán Viktor ezt pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában mondta, amelyben indokoltnak nevezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy nappal korábban meghirdetett növekedési hitelprogramját.

Hazatértek Afganisztánból a magyar katonák

Az egész ország nevében mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön azoknak a magyar katonáknak, akik az afganisztáni Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) utolsó kontingensének tagjaiként érkeztek haza.