A kormányfő szerint egyre fontosabbá válik a nemzeti szuverenitás, és ma a kulcskérdés az, hogy „ki kormányoz bennünket”. Orbán Viktor a The Daily Telegraph című tekintélyes brit konzervatív napilapnak adott interjút, amely az újság online kiadásában jelent meg szombaton.
Revizky-Balogh András bejegyzései
Új gondolatok nélkül nem leszünk úrrá a válságon
A munka és az imádság együttes megtagadását nevezte meg Európa meggyengülésének okaként Orbán Viktor miniszterelnök a Demokratikus Centrumpártok Internacionáléja – ma is használt korábbi nevén Kereszténydemokrata Internacionálé – pénteki budapesti konferenciáján. A tanácskozáson felszólaló európai politikusok egy a mostaninál erősebb, együttműködőbb Európát sürgettek.
Wilfried Martensre emlékezett a Kereszténydemokrata Internacionálé Budapesten
A csütörtökre virradóra elhunyt Wilfried Martens volt belga miniszterelnökre, az Európai Néppárt elnökére emlékeztek a Budapesten ülésező Kereszténydemokrata Internacionálé pénteki tanácskozásán.
Kolozsváron átadták a Sapientia új épületét
A magyar megmaradás fundamentumának és szimbólumának nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet az intézmény új, kolozsvári épületének az avatóünnepségén.
A magyar recept más, mint a többieké
Idén egy, jövőre két százalék körüli gazdasági növekedéssel számol Orbán Viktor miniszterelnök a másokétól eltérő „magyar recept” alkalmazásával.
