Bánki Beni bejárta New Yorkot

Bánki Beni beváltotta a Ki Mit Tube országos online tehetségkutatóján szerzett első helyezéséért járó egyik legnagyobb jutalmat, egy 3 napos new yorki utat mentorával, az Akkezdet Phiaiból ismerős Saiidal. Beni imádta a világváros nyüzsgését, lapunknak pedig tartott is egy kis élménybeszámolót.

Bánki Benire, a pécsi Babits Mihály Gimnázium 10. osztályos tanulójára akkor figyelt fel egy emberként a város és az ország, amikor tavaly megszerezte az ország tehetségeket kutató és segítő szervezetei által indított „Felfedezettjeink 2015” pályázat közönségdíját, melyet költészeti- és slam-alkotásaiért kapott meg, joggal. Ezután viszont az ifjú pécsi slammer még nagyobbat dobott, és egy hosszú, kisebb kudarcok és keményebb kritikák által szegélyezett úton hozta el az ország legnagyobb online tehetségkutatójának, a Ki Mit Tube-nak a fődíját.

 

Beni és Saiid egy new yorki étteremben
Beni és Saiid egy new yorki étteremben

A jelenleg már a Pécsi Tudományegyetem reklámarcaként is ismertté vált Beni pedig nem akármilyen nyereményhez jutott a kimerítő verseny végén, ugyanis mentorával, az Akkezdet Phiainak rapperével, Saiiddal utazhatott el a világ egyik legnyüzsgőbb, és legismertebb nagyvárosába, New Yorkba.

Beni az internetnek is köszönheti sikerét
Beni az internetnek is köszönheti sikerét

Beni lapunknak elmondta, hogy a januári 3 napos kirándulás „nagyon szuper” volt, noha egy kicsit sajnálta, hogy nem tartott tovább, és hogy – tette hozzá nevetve – oda- és vissza is közel egy napot kellett repülni, ami azért bőven megviselte őket. Azt leszámítva viszont, hogy nagyon nehezen tudták megszokni a hosszú repülőút utáni időeltolódást, az út természetesen mindenképp megérte – mesélte –, hiszen a fáradtsággal nem törődve járták be 3 nap alatt a metropolisz leghíresebb nevezetességeit.

Felderítették a Central Parkot, Beni megmászta az Empire State Building-et, bolyongtak a Rockefeller Center környékén, megnézték a Times Square-t. Főként a város legmenőbb negyedében, Manhattenben töltötték idejük nagy részét, de azért Brooklynt is sikerült megnézni.

A Szabadság szoborból sajnos csak kisebb jutott
A Szabadság szoborból sajnos csak kisebb jutott

Beni viszont kissé szomorúan mesélte, hogy azért azt egy kicsit bánja, hogy a Szabadság-szobrot csak távolról láthatta (leszámítva egy miniatűr verziót), mert nem volt idejük odahajókázni a szigeten álló hatalmas emlékmű lábához.

A slam New Yorkban is megy, de itthon jobb - ez viszont csak egy Slam nevű bolt
A slam New Yorkban is megy, de itthon jobb – ez viszont csak egy Slam nevű bolt

A fiatal pécsi tehetség, és mentora, valamint Beni egyik barátja, aki velük tartott a nagy kalandban, alig tudtak kiigazodni a nyüzsgő, ezerrel pörgő városban. Benit ugyanakkor épp ez a kuszaság, a kultúrák összevisszasága nyűgözte le a legjobban. Az, ahogy egyik pillanatban mindenhol koreai éttermeket lát az ember, aztán a sarkon már jön egy újabb nemzetiség, más kultúra, más hangulat, átmenet nélkül. Nem hiába hívják New Yorkot a kultúrák olvasztótégelyének. Beni egyik kedvence egyébként az a kávézó volt, ami tömve volt társasjátékokkal, és minden vendég választhatott, hogy mivel akar játszani.

Beni a Times Square-en
Beni a Times Square-en

Kérdésünkre Beni elmondta, hogy New York kulturális forgataga természetesen hatással volt és lesz is a művészetére, hiszen a nem mindennapi élmény ezernyi emléke még ma is élénken él benne. Mindezt egy slamben már össze is foglalta. Beniék egyébként Saiddal – akitől az út alatt nagyon sokat tanult – egy new yorki slam-rendezvényen is jártak, és ugyan Beni értette az ott fellépők szövegeit, szakmai szemmel nézve szerinte azonban a pécsi és a hazai színtér sokkal érdekesebb és jobb, mint az amerikai.

Bánki Beni bejárta New Yorkotpecsma.hu.

Rekordokat döntött a paksi atomerőmű

Több rekordot is döntött tavaly az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.: minden korábbinál több villamos energiát állított elő, és a biztonság, valamint a blokkok rendelkezésre állását tekintve is a tavalyi volt az eddigi legjobb év – mondta el Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója Budapesten, a társaság évértékelő sajtótájékoztatóján.

A villamosenergia-termelés 1,2 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest a paksi atomerőműben. A 15 834,4 gigawattórányi termelés az erőmű történetében a legmagasabb érték. Ezzel a négy blokk a hazai villamosenergia-igény 36,2 százalékát fedezte, míg a hazai termelés 52,7 százalékát tette ki. A társaság nettó árbevétele 172 042,6 milliárd forint volt, fél százalékkal maradt el a megelőző évitől – ismertette Hamvas István.
Csiba Péter, a tulajdonos MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a paksi atomerőmű a cégcsoport legnagyobb és az ország energiaellátása szempontjából legfontosabb társasága, egyben garancia az ország biztonságos, hosszú távú és megfizethető árú villamosenergia-ellátásának. Kérdésre megerősítette, hogy Paks az MVM fontos része, és a jövőt is így tervezik.
Hamvas István aláhúzta, hogy a termelés maximalizálása a nukleáris bázisú termelés hosszú távú fenntartása és a költségszint optimalizálása mellett, a működés biztonság folyamatos fenntartása és fejlesztése stratégiai cél.
Csökkenő tendenciát mutat az úgynevezett jelentésköteles események száma, tavaly minden eddiginél kevesebb, tizenöt ilyen esemény volt, de ezek egyike sem érte el a nemzetközi INES-skála legalsó, egyes szintjét – számolt be a vezérigazgató hozzátéve, hogy két év alatt 10 százalékot erősödött, 2015-ben 84 százalékos volt a biztonságikultúra-index.
Szintén rekordot könyvelhetnek el az atomerőmű teljesítmény-kihasználása tekintetében, a négy blokkra vonatkozó adat 2015-ben 90,4 százalék, ami dobogós helyet jelent a hasonló nukleáris blokkok nemzetközi rangsorában. Hamvas István hozzátette, hogy a négy paksi blokkból három a világ legjobb öt reaktora között van e mutató szerint. A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy az elmúlt év végén megkezdődött a 15 hónapos üzemeltetési ciklusra való áttérés, amely során a reaktorok szétszerelésére a korábbi 11 helyett 14 hónapos üzemidő után kerül sor. Az átalakítás eredményeként csökken a karbantartási, nő az üzemben töltött napok száma.
Hamvas István az MTI kérdésére elmondta, hogy ez a beruházás összevethető a korábbi teljesítménynöveléssel, ami kevesebb mint 5 milliárd forintos ráfordítás nyomán évi 11 milliárd forint többletbevételt eredményezett. Az új üzemanyagciklusra történő átállás kétmilliárd forintos beruházási költsége évi 3 milliárd forintos árbevétel-növekedést eredményez. Idén újabb hatékonyságnövelő fejlesztés kezdődik az atomerőműben. A turbina átalakítás a vezérigazgató tájékoztatása szerint 600 millió forint befektetést igényel és 30 megawatt teljesítménynövelést eredményez. Hamvas István arra is kitért, hogy az 1-es és 2-es blokk után tavaly év végén a befejeződött a 3-as blokk üzemidő hosszabbításának műszaki megalapozása is, és a múlt év végén benyújtották az Országos Atomenergia Hivatalhoz az engedélykérelmet.

Rekordokat döntött a paksi atomerőműpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb