Tudni szeretné, hogy hol számíthat traffipaxra ezen a napon Pécsett? Nézze meg előrejelzésünket! Ha ezekben az időpontokban (is) óvatosan vezet az adott útszakaszokon, költséges fotóktól kímélheti meg önmagát vagy a családi költségvetést.
Pontos passzokra, türelmes játékra lesz szükség
Nagy csatára van kilátás a szombat délutáni (18.00) rangadón, amelyen vissza kellene vágni a PINKK-Pécsi 424 csapatának az őszi súlyos vereségért.
Így spórolhatsz több 10 millió forintot
Megfordulhat a trend: míg eddig inkább az agglomerációból a főváros irányába költözés volt jellemző, most az új CSOK-szabályok miatt többen dönthetnek úgy, hogy az „alvó településeken” vágnak bele…
Egész jó idő lesz
Északnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és egyre több helyen, délután már a Tiszántúlon is kisüt a nap. Reggel még többfelé, napközben főként a Tiszántúlon valószínű további eső, havas eső, a magasabban fekvő helyeken néhol hó.
Délután már keleten is megszűnik a csapadék. Az északnyugati szelet sokfelé erős lökések kísérik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -5 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 8 fok között alakul.
Itt az újabb légzsákbotrány!
A Takata után egy újabb autóipari beszállító, a Continental Automotive jelentette be, hogy mintegy 5 millió, 2006 és 2010 között gyártott autót kell visszahívni a légyzsákok lehetséges meghibásodása…
