Az Újszászi Rendőrőrs eljárást folytatott lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. József zagyvarékasi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a 38 éves férfi 2016. január 25-én 19 óra és 2016. január 26-án 6 óra közötti időben a kerítést kivágva bejutott egy zagyvarékasi ingatlan udvarára, ahol a tyúkólból eltulajdonított tizenhárom darab tyúkot. Az újszászi rendőrök a beszerzett információk alapján rövid időn belül azonosították a jogsértőt, akinek otthonában feldolgozott állapotban megtalálták a baromfikat. A járőrök a férfit előállították a rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Az Újszászi Rendőrőrs az ügyben folytatott nyomozást a napokban lezárta és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal a Szolnoki Járási Ügyészség részére megküldte.
Feldarabolta és feldolgozta áldozatait a tolvaj – pecsma.hu.
Atomjaira zúzták a Dóm Vendéglő híres fa galériáját
Az nem kérdés, hogy ki tette, de az igen, jogosan fűrészelte-e tűzifa méretűre a Dévényi Sándor tervei alapján készült egyedülálló építményt.
Rendőrökkel csaptak össze a görög tüntetők
Százezrek tüntettek csütörtökön Görögországban a kormány által tervezett nyugdíjreform és adóemelések elleni tiltakozásul. A fővárosban mintegy 50 ezer fő részvételével zajló megmozduláson…
Új pénzügyi vezető a Budapest Banknál
A Budapest Bank pénzügyi vezetője 2016. január 11-től a hazai pénzügyi szektorban 20 éves tapasztalattal rendelkező Deák Katalin – közölte a bank. A Budapest Banknál januártól Deák Katalin vette át…
Pécsen rendezik meg a nemzetközi hungarológiai kongresszust
Augusztus 22. és 27. között Pécsen rendezik meg a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amelynek fő témája a kultúra- és tudományköziség, a magyarságtudomány a 21. században.
