Egy előzetes szakértői vélemény elismeri a K+F+I finanszírozás rendszerének megújításának szükségességét, illetve támogatja a kutatóintézetek, a felsőoktatás és az üzleti szféra közötti szorosabb…
Rángatták az olajat, ütötték a tőzsdéket
Meglehetősen izgalmasra sikerült a délutáni kereskedés a tőzsdéken, melyről a vállalati hírek mellett részben az ADP munkaerőpiaci statisztikája, részben az ISM beszerzésimenedzser-indexe…
Idén sem szaladnak el a bérek a cégek szerint
A versenyszférában a cégvezetők átlagosan 3-3,2 százalékkal tervezik növelni 2016-ban a bruttó béreket – állapította meg a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI ) legutóbbi, októberi…
Három gyakori tévhit a befektetésekről
Ha egy jó befektetési alapot szeretnénk, érdemes részletesen áttanulmányozni minden prospektust, minden adatot, amit elérhetünk vele kapcsolatosan és ami a legfontosabb: úgy kell igazítanunk a…
Pécs legokosabb épületében jártunk
A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja, azaz a Science Building önmagában is egy kutatás. Az alternatív energiaforrásokkal rendkívül gazdaságosan üzemelő intelligens ház eldugott helyeit bejárva tudtuk meg, hogy miként is működik a központ.
Pécs legokosabb épületében jártunk!
Pécs legokosabb épületében jártunk!
Posted by PécsMa.hu on Wednesday, February 3, 2016
