Pénzügyi csúcs Budapesten: idén harmadik alkalommal rendezi meg az MNB a LAMFALUSSY LECTURES szakmai konferenciát. Az évente egy alkalommal rendezendő esemény célja az, hogy olyan prominens előadók…
Ezeken a helyeken mit sem érnek a CSOK ingyenmilliói
Már hetek óta tartják lázban az országot a CSOK által kínált ingyenmilliók. A legtöbbek érdeklődését a legalább három gyereket vállalóknak járó 10 milliós alaptámogatás, illetve a szintén 10 millió…
Mobilalkalmazás is segíti idén a mohácsi busójárásra látogatókat
Mintegy 1200 maskarás űzi el a telet az idei busójáráson, amely február 4-én veszi kezdetét Mohácson. Az idén első alkalommal mobiltelefonra letölthető alkalmazás is segíti majd a Duna-parti város a hatnapos rendezvénysorozatán résztvevő látogatók tájékozódását.
Így kaszált az állam 1000 milliárd forintot
Tavaly üzemanyag értékesítésből 600 milliárd forintnyi jövedéki adó folyt be az államkincstárba, míg a dohánykereskedelemből 300 milliárd, az alkoholfogyasztásból pedig 100 milliárd forint – írta a…
Mennyire hasít a LED-es közvilágítás Pécsen?
Egyes vélemények szerint sokkal sötétebb lett a városban, és nem látni a gyalogosokat sem. Megmutatjuk, hol lehet mindezt bejelenteni.
