Érdemes volt várni rá – nyugtázza a rendező. Az eredetileg tavaly októberre tervezett bemutató ugyanis azért csúszott át januárra, mert az Úr szerepében színpadra lépő Mikó István erre az időszakra tudta szabaddá tenni magát.
PMFC: túl az első edzőmeccsen
A PMFC megye I-es labdarúgócsapata lejátszotta első téli felkészülési mérkőzését. – Pécsi Napilap –
Bemutatkoznak a Pécsi Egyházmegye területén élő szerzetesrendek
Február 2-án, a Megszentelt Élet Napján a Pécsi Egyházmegye területén élő szerzetesközösségek mutatkoznak be 16 órától a Pálos templomban, majd 18 órakor gyertyaszentelés és a Megszentelt Élet Évét lezáró ünnepi püspöki szentmise lesz. A szentmisét Udvardy György megyéspüspök tartja.
Kitilthatják az autókat a belvárosból
Az évnek ebben a szakában fennáll a veszélye annak, hogy szmogba fullad Pécs. Bár utoljára ez 2012-ben fordult elő, a város felkészült arra az esetre, ha ez bekövetkezik. Íme, miként fordulhat fel az életünk, ha riadót fújnak.
A szmog nem más, mint mocsok a levegőben, amit az autók kipufogógáza és a fűtésből származó füst okoz. Ha a levegőben lévő por mennyisége eléri a 75 mikrogrammot köbméterenként, életbe lép a tájékoztatási szint, majd 100 mikrogrammnál már a riasztási.
A műanyagok, a kerti hulladékok és a nedves fa eltüzelése is hozzájárul a szmoghoz. Ez ellen nehéz mit tenni, a polgármester is csupán kérni tudja a pécsieket, hogy saját érdekükben mérsékeljék a tüzelést, más jogszabályi lehetőség nincs.

Ami azonban leginkább okolható a légszennyezésért, az a dízel autók által kibocsátott füst. Az új rendelet szerint ha nagyon nagy a baj – életbe lép a riasztási szint -, akkor a gépjárművek környezetvédelmi osztályai szerint vagy a rendszámtáblák utolsó számjele alapján is korlátozhatják a forgalmat (például páros napokon csak a páros rendszámú kocsik járhatnak), de ezen kívül sor kerülhet az átmenő gépjárműforgalom korlátozására, sőt súlyosabb esetben kitilthatják a belvárosból az autókat.

Róka Róbert, a polgármesteri hivatal környezetvédelmi referense szerint az autókat az arra kijelölt gyűjtőhelyeken lehet hagyni – ilyenek az áruházak, bevásárlóközpontok parkolói. Emellett a kapacitás növelése érdekében a négysávos utak külső parkoló sávjai is szabadok lesznek, úgy, mint ahogy az Halottak Napján a Siklósi úton történt ősszel.
A tömegközlekedési cégek sűrített menetrenddel indítanák járataikat, a megduzzadó gyalogos forgalom miatt.
Pécsen három mérőállomás van: egy a Boszorkány utcában, egy a Nevelési Központ mellett, a harmadik pedig a Szabadság úton. Szmogriadót akkor hirdethetik ki, ha mindhárom mérőállomás által mutatott érték meghaladja a légszennyezettség határértékét. A legmagasabb szennyezettségi mértéket általában a Szabadság úti állomás mutatja, mivel a város legmélyebben fekvő területein a legnagyobb a szmog kialakulásának kockázata.
Mai névnapok és eredetük
Adél: A német Adele név francia formájából származik. Eredetileg az Adel-kezdetű nevek rövidülése. Jelentése: nemes. – Pécsi Napilap –
