Nagyot esett a kínai tőzsde, sőt a reggeli órákban tovább adták az olajat is, így az európai piacokon is jelentős eséssel indult a kereskedés. Délelőtt azonban irányt váltott az olaj árfolyama,…
Újabb nagy bankbírság: kísért a Lehman Brothers szelleme
A JP Morgant azzal vádolják, hogy likviditást vont el a Lehman Brotherstől annak 2008. szeptemberi bedőlését megelőző napokban. A bank most 1,42 milliárd dollárt fizet ki ezért egy megállapodás…
Nem vették meg az összes kincstárjegyünket
A tervezett 40 helyett csak 35 milliárd forint értékben adott el három hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK. Az átlaghozam egy hajszállal egy százalék alatt alakult. A meghirdetett 40 milliárdnyi…
Pécs büszkeségei őszintén az Amplifittről
Pécs Pro Communitate díjas színésznője Unger Pálma korábban tett egy kijelentést az Amplifittről, amihez Pécs négyszeres Európa-bajnok középtávfutója, Bene Barnabás is hozzátette a magáét.
Unger Pálma: Valóban, egy korábbi riportban arról kérdeztek, hogy mitől vagyok újra életerős és fitt, ám akkor csak néhány szóban volt lehetőségem beszélni erről. Örülök, hogy most újra szóba kerül. Az az igazság sokat köszönhetek az Amplifittnek, életem egyik legnehezebb szakaszában nagy segítséget jelentett. Amikor rátaláltam izmaim és fizikai erőnlétem finoman szólva ramaty állapotban voltak és hátfájdalmaktól is szenvedtem, de egészen rövid idő alatt – meglehetősen kevés macerával – újra remek erőnlétet és egészséges, használható izmokat “tettek rám”, ebből adódóan hátfájdalmaim is enyhültek. Újra könnyedén mászok emeleteket és lépcsőket, nem beszélve arról, hogy a színpadon is energikusabban mozgok.

Remek munkát végeztek és végeznek most is, hiszen izmaimat és fittségemet folyamatosan ezzel a technikával tartjuk karban úgy, hogy közben ízületeimre semmilyen terhelés nem nehezedik, így azok nem kopnak. Nem csak velem egy idősekkel találkozok a kellemes és elegáns Stúdióban a fájdalom megszüntetés és fizikai állapot javítás céljából, hanem élsportolókkal, fiatal családfőkkel, családanyákkal és számos pécsi orvossal is, akik a szabadidő hiányával is megküzdve a mindössze 20 perces edzésidő óriási előnye miatt választották ezt a fajta edzéstechnikát, így a megspórolt órákat a családjukra, betegeikre, vagy mint ahogy én is a munkánkra fordíthatjuk. Egy szó mint száz, remek tapasztalataim vannak az Amplifitt-ről, és azt kívánom minél több pécsi ismerje meg és használja életminőségének javítására, egészsége megőrzésére, alakja formálására. Bálintnak pedig üzenném: csak így tovább!
Bene Barnabás – 3 évvel ezelőtt Pécs-Harkány futóversenyen az Amplifitt Stúdió standjánál találkoztam először ezzel a technológiával. Régóta foglalkoztatott az a kérdés, miként tudnám legálisan izmaimat még edzettebbé tenni két edzés között vagy helyett, lehetőleg úgy, hogy az egyébként is túlterhelt ízületeim újabb terhelését elkerüljem.

Néhány hét Amplifitt edzést követően (ahol ízületeim terhelése 0 volt) futás közben azt vettem észre, a megszokottnál jóval később kezdek fáradni, és izmaim regenerálódásához is jóval kevesebb időre volt szükségem. Külföldön az élsportolók már régóta használják az Amplitrain edzéstechnológiát az izmok edzésére, teljesítményének fokozására és a regenerálódás felgyorsítására, meg persze nem utolsó sorban izomlazításra. Most is és felkészülésem alatt is folyamatosan edzettünk és lazítottunk az Amplifittel. Futóedzésem közben sajnos egy rossz lépést követően lábközépcsont törést szenvedtem, így 6 hét kényszerpihenő jött.

Ez idő alatt mindennemű terheléstől mentesítenem kellett lábamat, egyértelműen futni sem volt szabad. Viszont az Amplifitt egyik legnagyobb előnye, hogy az izmok edzése anélkül is lehetséges, hogy ízületeimet mozgatnám. Így törött lábbal is tovább edzhettünk vele és ennek köszönhetően a 6 hét leteltével ugyanott folytathattam a felkészülésemet ahol a törés napján abbahagytam a futóedzéseimet.
Nagyszerű dolog, hogy ma már a technológia odáig fejlődött, hogy komplex testedzést végezhetünk mindössze 20 perc alatt anélkül, hogy közben ízületeinket mozgatnunk és terhelnünk kellene. Az pedig, hogy ez ma már nem csak élsportolók kiváltsága lehet, hanem a hétköznapi ember számára is elérhető, legyen akár idős vagy fiatal, túlsúlyos, vagy átlagos alkat, fogyni, vagy izmosodni vágyó, több mint nagyszerű. Annak pedig, hogy ez már jó ideje Pécsen is elérhető, nem csak én örülök, hanem ahogy látom sok pécsi és környékbeli is akik újból jó fizikai erőnlétet, optimális testsúlyt és újból fájdalom mentes mozgást kaptak az Amplifitt Stúdióban.
Sümegi Bálint az Amplifitt Stúdió tulajdonosa mindezekre úgy reagált: munkánk eredményeiről közismert személyek elismerései mindig jól esnek számunkra, de azt gondolom ez most több mint megtisztelő.

Azzal, hogy tapasztalataikat megosztják, közvetve hozzájárulnak az övékhez hasonló problémákkal küzdő hétköznapi emberek életminőségének feljavításához. Ezzel együtt példát is mutatnak, hogy a fejlett technológia előnyeit kihasználva valóban ma már semmi sem lehetetlen, csupán elhatározás és szándék kérdése.
Azt gondolom leginkább őket illeti meg az elismerés a köz érdekében tett példamutatásukért.
Szja-bevallás a NAV-val, újdonság az interneten
Február elsejéig még kérhető a bevallási nyilatkozattal, hogy a NAV készítse el az szja-bevallást. Közben több mint 792 ezren kapnak elektronikus bevallási értesítőt és 3 millió 245 ezer bevallási egységcsomag kerül a postaládákba ezekben a napokban. – Pécsi Napilap –
