A Visegrádi Négyek mezőgazdasági minisztereinek találkozóját a jelenlegi szlovák elnökség október 6. és 7. között a felvidéki Béládon (Beladice) rendezte meg. Az ülésen hazánkat Szakáli István Loránd, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár képviselte.
Címke: Egységes Országos Blog Rendszer
Magyar-ghánai szándéknyilatkozat a kibervédelem területén történő együttműködésről
2014. október 8-án Thomas Kwesi Quartey ghánai külügyminiszter-helyettes és delegációjának magyarországi látogatása keretében került sor a ghánai Nemzetbiztonsági Koordinátor Hivatala és a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó Nemzeti Biztonsági Felügyelet (NBF) között annak a szándéknyilatkozatnak az aláírására, amely a két intézmény között a minősített adatok védelme és a kibervédelem területén fekteti le az esetleges jövőbeni együttműködés alapjait, többek között tapasztalatcsere, oktatások, képzések nyújtása és közös biztonsági projektek megvalósításával.
Bebizonyítottuk, pénzügyi fegyelem mellett is lehetséges munkahelyteremtés
Magyarország bebizonyította, hogy a költségvetési fegyelem fenntartása és államadósság-csökkentés mellett is lehet munkahelyeket teremteni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Milánóban, a foglalkoztatásról szóló EU-csúcs előtt a közmédiának adott nyilatkozatában.
Balog Zoltán a szociális ágazatban dolgozók képviselőivel egyeztetett
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon hivatalában fogadta a szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátó rendszerben foglalkoztatott szakemberek képviselőit. A tárca vezetője a szociális életpálya bevezetéséről, ennek részeként a bérrendezésről, és az érdekegyeztetés kereteiről tárgyalt a szervezetekkel.
A tárcavezető a megbeszélésen hangsúlyozta: a Kormány továbbra is elkötelezett a szociális életpálya bevezetése mellett, ezért folytat a minisztérium az ágazati szakszervezetekkel közel egy éve folyamatos tárgyalásokat. A szociális életpálya bevezetésének célja, hogy hosszútávon kiszámítható, kiegyensúlyozott, a szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátó rendszerben foglalkoztatottak munkáját anyagi és erkölcsi értelemben is jobban elismerő rendszer jöjjön létre. A szakszervezeti vezetők beszámoltak arról, hogy a szociális ágazat alacsony bérei komoly feszültséget jelentenek a szakmában.
A megbeszélésen a miniszter kiemelte, hogy a szociális ágazatban dolgozók keresetének növelésére, valamint a végzettséget és a munkatapasztalatot figyelembe vevő bérrendezésre irányuló törekvéseket a minisztérium méltányosnak ítéli. A felek megerősítették abbéli szándékukat, hogy együttműködnek a fennmaradt kérdések mielőbbi tisztázásában annak érdekében, hogy a tervezet mihamarabb a Kormány elé kerülhessen.
Budapest, 2014. október 8.
Kül- és energiapolitikáról tárgyalt Orbán Viktor a német kancellárral
Magyarország bebizonyította, hogy a költségvetési fegyelem fenntartása és államadósság-csökkentés mellett is lehet munkahelyeket teremteni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Milánóban, a foglalkoztatásról szóló EU-csúcs előtt a közmédiának adott nyilatkozatában. A kormányfő az olasz városban találkozott Angela Merkel német kancellárral is, akivel kül- és energiapolitikai kérdésekről tárgyalt.
