Címke: Egységes Országos Linkkalauz Rendszer

Új munkahelyeket teremtett a Ceva csoport

A francia Ceva cégcsoport fejlesztési elképzeléseinek részeként kétmilliárd forint összegű beruházás valósult meg Budapesten – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára csütörtökön a fővárosban az új üzemcsarnok átadásán.

Átadták a Tüskecsarnokot

A versenysport, a szabadidősport és az egyetemi sportélet egy csodás komplexumot, új lehetőséget, korszerű budapesti fellegvárat kapott. Az ország egyik legmodernebb arénája közel húsz sportág befogadására kész, emellett napokon belül kulturális eseményeknek, nívós koncerteknek és kiállításoknak lesz otthona – mondta Dr. Simicskó István a Tüskecsarnok avatóünnepségén.

Támogatja a kormány az örökbefogadást

Vannak gyerekek, akiknek nem adatott meg, hogy családba szülessenek, nekik kell megadnunk azt az élményt, hogy családban nőhessenek fel – mondta a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Örökbefogadási Szakszolgálatának szakmai nyílt napján Novák Katalin.

Egy turisztikai egységként kell kezelni a Velencei-tavat és környékét

Rivalizálás helyett együttműködést kell kialakítani a tókörnyéki települések között és egységben kell kezelni a Velencei-tavat ahhoz, hogy igazán vonzóvá váljon a turisták körében – hangsúlyozta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerdán, Velencén egy Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) konferencián.