Címke: Egységes Országos Média Rendszer

Bekérették az amerikai ügyvivőt a KKM-be

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciai helyettes államtitkára pénteken bekérette André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivőt a magyarországi civil társadalom helyzetéről Barack Obama amerikai elnök beszédében elhangzottak, valamint az ügyvivő csütörtöki televíziós interjújában elmondottak miatt.

Elkezdődött a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat szegedi konferenciája

Az ötödik alkalommal megszervezett tanácskozás megnyitóján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt mondta, a konferencia lehetőséget teremt az őszinte beszédre, egymás meghallgatására és az együttes gondolkodásra.


A kormány elkötelezett a „minél több patikát a patikusok kezébe” elv mellett

A kormány elkötelezett abban, hogy a patikák tulajdoni szabályozása minél több patikus számára lehetővé tegye a tulajdonszerzést. Ezért hozta a kormány azt a szabályozást, hogy a közforgalmú gyógyszertárak működési feltételeként 2014. január 1-től 25%-ot meghaladó, 2017. január 1-től pedig 50%-ot meghaladó gyógyszerészi tulajdont kell biztosítani.

A stroke megelőzhető

A stroke, az agyi érkatasztrófa megelőzhető, mert az életmód helyes megválasztásával, mozgással, és rendszeres szűréssel komoly eredményeket lehet elérni – mondta Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár pénteken Kecskeméten, a városházán tartott sajtótájékoztatón.