Orbán Viktor szerint a duális képzésnek megvannak a hagyományai Magyarországon, ezért középiskolai szinten „fel tudjuk építeni” ezt a képzési formát; „a nagy kérdés az”, hogy végig lehet-e vinni ezt a felsőoktatásban is. A miniszterelnök erről a Komárom-Esztergom megyei 24 Óra című napilap keddi számában megjelent interjúban beszélt.
Címke: Egységes Országos Média Rendszer
Október közepéig elkészül a szakértői rendszer átalakításának javaslata
Áttekintette az igazságügyi szakértői rendszer problémáit az Igazságügyi Minisztérium (IM), a rendszer átalakításának javaslata október közepére készül el, de már most nyilvánvaló, hogy a szakértők függetlenségét, pártatlanságát erősíteni kell – mondta Patyi Gergely, az IM igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára egy sajtóbeszélgetésen 2014. szeptember 22-én.
Hazánk üdvözli az afgán egységkormány megalakulását
Magyarország üdvözli a dr. Ashraf Ghani Amidzai és dr. Abdullah Abdullah által aláírt, az afgán nemzeti egységkormány megalakulásáról szóló megállapodást.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy amerikai szélsőséges fajvédő szervezet orosz radikálisokkal együtt Magyarországon tartson konferenciát.
Az államháztartás első nyolc havi hiánya 858,8 milliárd forint
Az államháztartás központi alrendszerének 2014. első nyolc havi hiánya 858,8 milliárd forintot ért el, augusztusban a hiány mindössze 7,4 milliárd forint volt, ez több mint 10 éve a legalacsonyabb havi deficit .
