Tizenkét bemutatót tartanak a Pécsi Nemzeti Színházban a következő évadban – mondta el a teátrum igazgatója augusztus 21-én Pécsett az évadnyitó társulati ülésen. Rázga Miklós hangsúlyozta, hogy a dolgozók segítőkész hozzáállása, kezdeményező készsége és az egymás munkája iránti tisztelet nélkülözhetetlen a színház magas színvonalú működéséhez.
Címke: Pécs legfrissebb hírek
Újabb három vasútállomáson lesz ingyen wifi
Szegeden, Pécsen és Miskolcon.
Három újabb vasútállomáson lesz ingyen wifi
Ingyen wifi lesz a szegedi, a miskolci és a pécsi vasútállomáson is.
Román csapat ejtheti ki a Lyont
A 70. percig vezetett, de aztán csőstül jött a baj az Olympique Lyonnál a labdarúgó Európa Liga rájátszásának első, csütörtök esti meccsén, a román Astra ellen, a Stade Gerlandban. Tanítani való akció során Steed Malbranque juttatta előnyhöz a Rhone-partiakat (az ex-PSG-s Christophe Jallet passzából), de a második félidőre mintha kicserélték volna a gyurgyevóiakat, akik a szünetben formációt is váltottak, átálltak 3-5-2-re. Az egyenlítés nem is maradt el, sőt, nem sokkal később egy kiállítás (Rose, második sárgával) és egy büntető pecsételte meg a Lyon sorsát, amely ráadásul hosszabb időre elveszítheti Clement Grénier-t combsérülés miatt. A Dinamo Moszkva is aggódhat, nyernie kell a nikóziai visszavágón. Alekszandr Kokorint kiállították a második félidőben, Dzsudzsák Balázs végigjátszotta a meccset az Omonia ellen.
Duplán büntette az MLSZ a Fradit az Újpestet és a DVTK-t, a legtöbbet a Pécs kapta – 14 klub fizet
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága múlt heti bajnoki- és a kupamérkőzésekkel kapcsolatban hozott döntéseket. 14 klub kapott pénzbüntetést, a Fradi, az Újpest és a Pécs duplán fizethet, a pécsiek összesen 500 ezer forintot kell, hogy fizessen majd. Komoly büntetést kapott az NB II-es Békéscsaba is.