Címke: Pécs média

Médiaháború Pécsett – kamuzott konkurenséről az önkormányzati sajtó

A pécsi önkormányzati cégek felmondták szerződéseiket a megyei napilapnál, majd megírták róla az önkormányzati hírportálon, hogy válságban van. Ebből úgy tűnik, semmi nem volt igaz, ugyanis helyreigazításra kötelezték őket. A Dunántúli Napló kiadóvezetője szerint azért történt mindez, mert nem engedtek a politikai nyomásnak.

Másolatokból álló kiállítás még nem volt ilyen jó

A pécsi Leonardo Da Vinci-tárlaton egyetlen eredeti darabot sem találunk, mégis lenyűgöz, amit látunk. Gondos műelemzés helyett a reneszánsz zseni elméjében tehetünk egy utazást, megpróbálva megérteni a polihisztor tudományos alapokon fekvő művészetét – ehhez pedig életnagyságú modellek, feljegyzések és kísérő videók állnak segítségünkre.

Kilakoltatás vár Pécsi Ildikó menyére

Mint elsőként megírtuk, Pártos Csilla és Szűcs Csaba majdnem 20 évnyi házasság után úgy döntöttek, elválnak. A napokban került sor az első válóperes tárgyalásra. Úgy tűnik, a válóper idegőrlő lesz az egész család számára, és akár évekig is elhúzódhat.