Pécs egyike annak az igen kevés választókerületnek, ahol a baloldali jelölt nem csupán megszorongathatja, hanem le is győzheti fideszes ellenfelét. Ebben viszont épp korábbi párttársa akadályozhatja meg. A ring bal oldalán a város korábbi, a jobb oldalán jelenlegi alpolgármestere, Tóth Bertalan és Csizi Péter. A meccs annyira izgi, hogy Orbán Viktor is felbukkan a jövő héten, hogy jelöltje mellett kampányoljon. Ágyúval verébre-sorozatunkban három érdekesnek tűnő választókerülettel foglalkozunk kiemelten, másodikként Baranya 1-gyel.
Címke: Pécs média
Budapesten is várják már a Rába-Volvo buszokat
Pécsett már átvették, Budapesten pedig átadásra készek az első autóbuszok, amelyek a Rába-Volvo buszipari együttműködés keretében készültek – közölte a Rába Járműipari Kft. csütörtökön.
A Vidi edzője szerint bajnoki döntőt játszanak az ETO-val
José Gomes, a Videoton FC szakvezetője bajnoki döntőként tekint a címvédő Győri ETO elleni hétvégi rangadóra. A portugál szakember szerint csapata le van picit lassulva, és amiatt is panaszkodott egy kicsit egy portugál lap cikke szerint, hogy a Ligakupa negyeddöntője előtt a PMFC-nek egy nappal több ideje lesz pihenni, mint a Vidinek. Azóta viszont kiderült, hogy a Pécs is vasárnap játssza le az MTK elleni bajnokiját.
Messi újra a régi, a Barca még nem egészen
Messi gólja megpecsételte a City sorsát – bár lehet, hogy lesről rúgta –, a Parc des Princes-ben félgőzzel is lazán nyert a PSG.
Vasziljevics-tripla, ismét nyert az MTK
Az Újpest 3-1-re győzött Pécsen, így tulajdonképpen már az első, szerdai mérkőzésen eldöntötte a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében zajló párharcot. A lila-fehérek mindhárom gólját a szerb Dusan Vasziljevics szerezte. A visszavágókat két hét múlva rendezik. Hasonlóan biztató helyzetből várja a folytatást a Debrecen és az MTK is.
