Zöld lámpát kapott Simicska Lajos hirdetőcége szerdán délelőtt Pécsett, így 26 forgalmas helyen állíthatnak fel hirdetőoszlopokat a városban. A munkát akár napokon belül megkezdhetik – számolt be a bama.hu.
Címke: Pécs média
Három évet kapott első fokon a Pécsi Egyházmegye volt vagyonkezelője
Három év tíz hónap letöltendő börtönre ítélte első fokon a Pécsi Törvényszék a Pécsi Egyházmegye gazdasági bűncselekményekkel vádolt egykori vagyonkezelőjét szerdán.
Artner: A Fradiban nem volt benne a gól, bennünk végig
Kialakult a negyeddöntő mezőnye – sőt, már a párosítása is – a labdarúgó Ligakupában. A Ferencváros ellen elbukó Haladás vezetőedzője, Artner Tamás szerint a hazaiakban nem volt benne a gól, bennük viszont végig, és egy tizenegyes elmaradását kéri számon a játékvezetőn. A Pécs ellen jó kezdés után összeeső paksiakat irányító Csertői Aurél szerint az, aki úgy tud játszani, mint az első félidőben tette, öt perc alatt nem válhat falusi focistává.![]()
Ligakupa: íme a negyeddöntő mezőnye
Ligakupa: Pécs-Vidi és Fradi-Pápa is lesz a nyolc között
A keddi nyolcaddöntő-visszavágók után kialakultak a Ligakupa negyeddöntőinek párosításai. Két NB I-es párharc mellett a DVSC és a Diósgyőr NB II-es ellenféllel találkozik majd március 18-án, illetve április elsején.





