Címke: Pécs média

Múzeumnépszerűsítő túra indul februárban

Háromszáz hazai múzeum és kiállítóhely részvételével indul el február 1-jén a Mozaik Múzeumtúra. Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet kezdeményezését a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 130 millió forinttal támogatja – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Az eddigi legnagyobb szabású múzeumnépszerűsítő túra elsősorban a 6 és 16 év közötti korosztálynak szól. Hatékony megszervezését a köznevelés területén végrehajtott központosítás teszi lehetővé – mondta el a program január 27-i budapesti sajtótájékoztatóján az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán közölte: a kezdeményezés lényege, hogy minél több iskolás jusson el magyar múzeumokba, és megismerhessék azok sokszínű kínálatát. Ennek érdekében február 1-jétől május 31-ig intenzív marketing- és médiakampány népszerűsíti a Mozaik Múzeumtúrát.

L. Simon László, az NKA alelnöke bejelentette: a programban részt vevő gyerekek a régi Tájak-Korok-Múzeumok pecsétgyűjtő játékhoz hasonlóan járhatják majd a kiállítóhelyeket, ezúttal azonban hétfajta regionális albumba gyűjthetik a múzeumok matricáit. Egy-egy intézmény matricáit természetesen csak helyben lehet majd a beszerezni, a nagyobbaknak pedig QR-kódra épülő okostelefonos applikáció is készül. Az NKA tervei szerint a Mozaik Múzeumtúra nem ér véget májusban, hanem kibővülve folytatódik majd. L. Simon László elmondta: a programhoz az Örökség Kultúrpolitikai Intézet gondozásában 300 múzeum és kiállítóhely Magyarországon címmel elkészült egy kötet is, indulásképpen a címben jelzett számú intézmény bemutatásával. A tervek szerint rövidesen megjelenik a kiadvány angol nyelvű változata is, amely a szállodákban is elérhető lesz.

Matyi Dezső, az Alexandra Könyváruház ügyvezető igazgatója a múzeumtúra fontosságát méltatva hozzáfűzte: a kötet forgalmazását az Alexandra-hálózat örömmel vállalta; a múzeumok mellett ugyanitt lesznek megvásárolhatók a gyűjtőalbumok és az azokba való regionális matricák is. Pápay György, az Örökség Kultúrpolitikai Intézet ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a matricagyűjtéssel ugyan a gyermekeket célozták meg, de a túra a felnőtteket is ösztönözni kívánja a múzeumlátogatásra. A program honlapja rövidesen elérhető lesz a www.mozaikmuzeumtura.hu címen. Az első gyűjtőalbumokat a sajtótájékoztató keretében a Legokosabb osztály című televíziós vetélkedő első helyezett csapata vehette át.

MTI, EMMI

Fotó: EMMI, Bartos Gyula

Továbbtanulásra buzdító kezdeményezés a Gandhiban

Garai Péter, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg a pécsi Gandhi gimnáziumban azt a projektet, amelynek célja, hogy a hátrányos helyzetű, középfokú közoktatási intézményben tanuló fiatalok sikeresek legyenek, és folytassák a tanulmányaikat.

Stúdióban a ZUD!

Az alig másfél éve működő ZUD zenekar az újévet stúdiózással kezdte. Az indulásukkor publikált első EP-t, majd az ezt követő kislemezt és az első videóklipet folytatva most a régen megígért második EP-n (Fall Into Oblivion) dolgoznak a pécsi Fidó Hang- és Fénytechika stúdiójában. A készülő anyag közel 30 perces, négy számos kislemez, február másodikán jelenik meg ingyenesen letölthető verzióban, emellett az előfutára a nyáron megjelenő nagylemeznek.