fidesz.hu bejegyzései

Ez a magyar érdekek következetes képviselete

A Fidesz-KDNP legfontosabb feladata az lesz a következő ötéves ciklusban, hogy folytassák azt a munkát, ami láthatóan kiérdemelte a polgárok igen nagy százalékának támogatását – hangsúlyozta Deutsch Tamás.

Erősebb Külügyminisztérium jött létre

Minden eddiginél erősebb Külügyminisztérium jött létre, amelyben a „profilfrissítés” eredményeként a külgazdaság egyre jelentősebb szerephez jut – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, leendő külügyminiszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában hétfőn.

Lezsák: Nemzetpolitikai feladat a határon túli magyar iskolák segítése

A kormány nemzetpolitikai feladatának tekinti, hogy a határon túli településeken segítse a magyar nyelv tanítását, támogassa a magyar iskolákat és a magyar egyházakat –mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke vasárnap a Lakiteleki Népfőiskolán.