Pedagógusnap alkalmából köszöntjük a pedagógusokat és köszönetet mondunk egész éves áldozatos munkájukért.
fidesz.hu bejegyzései
Hétfőn rendkívüli ülést tart a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége
Rendkívüli ülésen tárgyalja hétfőn a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) a kormánypártok által az Országgyűlés elé terjesztett, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról, valamint a választási eljárásról szóló törvénymódosító javaslatot.
Újra Lezsák Sándor lett a Nemzeti Fórum elnöke
Ismét Lezsák Sándort, az Országgyűlés alelnökét választották a Nemzeti Fórum elnökévé a Fidesszel és a KDNP-vel szövetségben lévő egyesület szombati, Kecskeméten tartott tisztújító közgyűlésén.
Tőkés: Az autonómia a stabilitás kulcsa
Sajnálkozását fejezte ki Tőkés László washingtoni tárgyalásai során, hogy az Egyesült Államok nem szentel kellő figyelmet a kisebbségi kérdésnek, pedig – mint hangsúlyozta – annak rendezése az autonómia a stabilitás kulcsa Kelet-Közép-Európában.
Könnyebb lesz kerületi polgármesterjelöltet állítani
A tervek szerint ehhez már 500 ajánlás elég lehet – jelentette be Az Estében Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke.
