Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség Kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön részt vett a 13. Partiumi Magyar Napok Rendezvényein, ahol a szatmári magyarság céljairól egyeztetett az RMDSZ megyei vezetőivel és rész vett a partiumi fiatal magyar orvosok találkozóján.
Hírek bejegyzései
Véget ért a XXI. Summerfest Százhalombattán
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár mondott beszédet a XXI. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár zárórendezvényén.
Magyarország hadfelszerelést küld az iraki biztonsági erőknek
Magyarország mint a NATO és az Európai Unió tagja hadfelszerelési anyagokat ad át térítésmentesen az iraki biztonsági erőknek a terroristák elleni harchoz – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön.
Kezdeményezte a magyar–orosz kormányközi társelnöki egyeztetést Magyarország
Szijjártó Péter kezdeményezte a magyar–orosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság társelnökeinek találkozóját csütörtökön – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
Előkészítő munkacsoport jött létre a szakképző intézmények átvételére
A szakképzésben résztvevő tanulók létszámának növelésében, valamint az ehhez elengedhetetlenül szükséges egyszintű szakképzés-irányítás megteremtésében állapodtak meg abban a munkacsoportban, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és az NGM szakképzési háttérintézménye hozott létre. A munkacsoport feladata, hogy a szakképzéssel foglalkozó iskolák átvételét – a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól – levezényelje.
