Hírek bejegyzései

A bahreini delegáció tagjait fogadta a sportállamtitkár

Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár udvariassági látogatáson hivatalában fogadta a bahreini delegáció tagjait. A hazánkba látogató sportvezetők a két ország együttműködésének lehetőségeiről és a Magyar Kormány sportpolitikájának eredményeiről érdeklődtek.

Trócsányi László kitüntetéseket adott át

Ma is érvényes a Szent István-i formula: egyszerre magyarnak és európainak lenni, ami különleges kihívás elé állít jogalkotót és jogalkalmazót, a korábbiaknál nagyobb nyitottságot kíván – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter csütörtökön az Áder János köztársasági elnök által az államalapítás ünnepe alkalmából adományozott kitüntetések átadásakor Budapesten.

Az államháztartás első héthavi hiánya 851,4 milliárd forint

Az államháztartás központi alrendszerének 2014. első héthavi hiánya – az előzetesen közölttel megegyezően – 851,4 milliárd forint volt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM ) csütörtökön.