MTI bejegyzései

A romák ötöde érettségizik

Ma már a roma fiatalok 20 százaléka szerez érettségit – jelentette ki a cigány diákokat segítő Roma Oktatási Alap vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.

A 16 országban tevékenykedő szervezet tízéves működése alatt ez a szám megduplázódott. Ugyancsak megduplázódott, és immár 2 százaléknyi a diplomát szerző roma diákok aránya – közölte Szira Judit.

Elmondta: mintegy ezer fiatalt foglalkoztatnak különböző programokban, 6 éves korig fejlesztési projekteket, a kisiskolásoknak szakköröket, nyelvtanfolyamokat szerveznek.

A főiskolások és egyetemisták tanulmányait a tandíj kifizetése mellett évi 800 euró ösztöndíjjal segítik. A diploma megszerzését annál is inkább fontosnak tartják, mert az elit kialakulása jó példát mutat a többi roma fiatal számára – mondta Szira Judit.

A romák ötöde érettségizikpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Már a Főgáz adja a gázt Baranyában

Átvette a nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő Főgáz az E.ON 600 ezer lakossági földgázfogyasztóját január 1-jén – mondta el Králik Gábor, a Főgáz Zrt. vezérigazgatója az MTI megkeresésére.

Fejér, Tolna, Baranya, Somogy, Zala és Veszprém megye egyetemes (lakossági) fogyasztóit a Főgáz látja el az idei év első napjától, a társaság és a fogyasztók között a törvény szerint határozatlan időre egyetemes szolgáltatási szerződés jött létre, így ezzel kapcsolatban a fogyasztóknak nincs teendőjük – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Hozzátette, hogy a szolgáltatóváltás miatt nincs szükség mérőcserére vagy más műszaki beavatkozásra, a leolvasási menetrend sem változik.

A műszaki kérdéseket érintő problémákkal, például gázszivárgás vagy meghibásodás esetén továbbra is az E.ON, illetve a Magáz Magyar Gázszolgáltató Kft. földgázelosztó társaságaihoz kell fordulni, a mérőleolvasást is ezek a társaságok végzik a korábban megszokott módon.

A vezérigazgató felhívta a figyelmet, hogy az E.ON a jogszabályok szerint elszámol a fogyasztókkal, akik a 2015. december 31-i mérőállás szerint végszámlát fognak kapni. Ha valaki tartozik, de nincs lekapcsolva a szolgáltatásról, annak a korábbi szolgáltatójánál kell rendeznie a hátralékot. A kikapcsolt fogyasztóknál viszont csak a tartozás rendezése után tudják újra elindítani a gázszolgáltatást.

A megyeszékhelyeken és két megyei jogú városban – Székesfehérvár, Dunaújváros, Szekszárd, Pécs, Kaposvár, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Veszprém – nyolc új Főgáz-ügyfélszolgálati iroda nyílik január 4-én. Az országos szolgáltatási engedély 2015. áprilisi megszerzése óta egyébként az érintett megyékben már 51 postai pont is kényelmesebbé teszi az ügyintézést – fűzte hozzá Králik Gábor.

A vezérigazgató felidézte, a Főgáz tavaly év elején mintegy 800 ezer egyetemes szolgáltatásra jogosult, döntően budapesti lakossági fogyasztó földgázellátását biztosította. Ez a szám áprilistól folyamatosan, majd augusztustól ugrásszerűen nőtt, akkor vették át ugyanis a Magyar Telekom csaknem 60 ezer földgázfogyasztóját. A folyamat problémamentes, sikeres volt – mondta.

A Főgáz jelentős fejlesztéseket hajtott végre a rendszerein, és a vezérigazgató szerint a megszerzett tapasztalatok jó alapot biztosítottak a további feladatok ellátásához.

Az E.ON ügyfeleinek átvétele után, illetve a szintén a nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató Zrt. (korábbi nevén GDF Suez Energia Magyarország Zrt.) 750 ezer lakossági ügyfelével együtt cégcsoportszinten 2,2 millió egyetemes földgázfogyasztót szolgálnak ki – hangsúlyozta Králik Gábor. Hozzátette, készen állnak arra is, hogy a Tigáz 1,2 millió fogyasztóját átvegyék legkésőbb idén októberig, ezzel már az összes hazai, azaz több mint 3,4 millió lakossági fogyasztó a társaságnál lesz.

Már a Főgáz adja a gázt Baranyábanpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Közel 400.000 migráns lépte át tavaly a határt

Tavaly összesen 391 384 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken a honlapján.

Az adatok szerint a tavaszi hónapokban naponta több száz, nyáron már több mint ezer migránst fogtak el. Augusztusban több napon át a kétezret, sőt a háromezret is meghaladta az illegális határátlépés miatti elfogások száma.

Ősszel ez a szám tovább emelkedett: szeptember 15-én – a magyar-szerb határ lezárása előtti nap – 9380-an jöttek át a határon. Szeptember közepétől a magyar-horvát határral tolódott át súlypont: naponta több ezer – volt hogy 7-8 ezer – bevándorló érkezett. A magyar-horvát határszakaszon október 17-től áll a határkerítés, azóta a Balkánon át érkező migránsok Szlovénián és Ausztrián keresztül igyekeznek, elsősorban Németországba.

A tömeges bevándorlás kezelését célzó kormányzati törvénycsomagot szeptember 4-én fogadta el a parlament kivételes eljárásban. Ennek részeként több ponton szigorították a büntető törvénykönyvet is. Ezek alapján önálló büntetőjogi tényállás lett a Btk.-ban a határzár tiltott átlépése, megrongálása és a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása. Ezek elkövetése esetén a szabadságvesztés mellett – bizonyos esetekben halasztó hatállyal – a kiutasítás büntetését is mindenképpen ki kell szabni.

Szeptember 15. óta bűncselekménynek minősül, ha valaki a határkerítés illegális átlépésével jut be Magyarországra.

 

Közel 400.000 migráns lépte át tavaly a határtpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

A mentősök szorgalmasan kezdték az új évet

Országszerte 3402, ebből csak a fővárosban 1173 riasztást kaptak a mentők a mostani szilveszteren – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken az MTI-vel.

Győrfi Pál közleménye szerint szilveszterkor az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, ekkor Budapesten csaknem 300 segélyhívás érkezett. A mentőket országszerte 10 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották. Jellemzően könnyebb égési sérüléseket kellett ellátni, de Heves megyében egy férfi súlyos, roncsolt kézsérülést szenvedett egy petárdától – tette hozzá.

A közlekedési balesetek, verekedések mellett sok részeg, esetleg valamilyen drog hatása alatt álló fiatalt kellett kórházba vinni, köztük 74 kiskorú (18 év alatti) gyermeket is – írta a szóvivő.

Győrfi Pál az M1 aktuális csatornán elmondta: mintegy 200 embert kellett elszállítani közterületekről. A fiatalok között volt egy 16 éves lány is, aki egy egész üveg vodkát hajtott fel – mondta példaként.

A szóvivő az M1 műsorában kitért arra is, hogy az elmúlt évben országszerte bővült a mentőállomás-hálózat. Ugyanakkor Győrfi Pál megjegyezte: ez egy olyan program, amely soha nem fog véget érni. Számos mentőállomás vár még felújításra, több mentőautót kell lecserélni a jövőben. Utóbbi kapcsán viszont kiemelte, hogy 80 új mentőautó beszerzése már folyamatban van, remélhetőleg minél előbb szolgálatba állítják azokat.

 

A mentősök szorgalmasan kezdték az új évetpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Sokkal kevesebb volt az alkoholmérgezés

Most szilveszterkor az előzőnél jelentősen kevesebb embert vittek alkoholmérgezéssel kórházba a fővárosban – hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorfolyamában.

Az M1 tudósítója elmondta: míg az előző szilveszterkor körülbelül 200, most a két ügyeletes kórházba összesen nagyjából száz embert vittek be a mentők alkoholmérgezés miatt.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ ügyeletére mintegy negyven ember került súlyosan ittas állapotban. A másik ügyeletes Péterfy Sándor utcai kórházba nagyjából ötven embert szállítottak a mentők. Köztük 10-15 volt a fiatalkorúak száma – tudta meg a tudósító.

 

Sokkal kevesebb volt az alkoholmérgezéspecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb