MTI bejegyzései

Egyre kevesebben fizetünk készpénzzel

Tovább bővült az elektronikus fizetési módok használata 2015 harmadik negyedévében – ismerteti a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön kiadott tájékoztatójában, amely a honlapján olvasható.

Az MNB adatai szerint 2015 harmadik negyedévében a pénzforgalmi szolgáltatók 10,4 millió fizetési számlát vezettek, a hazai kibocsátású fizetési kártyák száma 8,9 millió volt, csaknem  1 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest.

Folytatódott az érintőkártyák számának jelentős, közel 8 százalékos bővülése az előző negyedévhez viszonyítva, a Magyarországon kibocsátott kártyáknak már több mint fele, 4,5 millió kártya rendelkezik ezzel a funkcióval.
A fizikai kereskedői elfogadóhelyek száma kismértékben tovább emelkedett, meghaladta a 80 ezret. Az elfogadóhelyeken üzemelő POS-terminálok 99 ezret elérő száma gyakorlatilag stagnált, az érintéses fizetést lehetővé tevő készülékek száma viszont 8 százalékkal bővült, a POS terminálok mintegy 60 százalékánál lehet már érintőkártyákkal fizetni. Csekély mértékben visszaesett viszont az internetes elfogadóhelyek száma, a harmadik negyedévben közel 7400 ilyen elfogadóhely volt.

A hazai kibocsátású fizetési kártyákkal belföldön lebonyolított vásárlási tranzakciók száma és értéke egyaránt 20 százalékot meghaladóan nőtt 2015 harmadik negyedévében, a 103 millió tranzakció több mint 725 milliárd forintos összforgalmat jelentett.

A POS terminálokon lebonyolított vásárlási tranzakciók több mint 31 százaléka történt érintéses fizetéssel, ami az összérték majdnem 17 százalékát tette ki. Az érintéses fizetési forgalom így mind darabszámát, mind értékét tekintve több mint két és félszeresére nőtt 2014 harmadik negyedévéhez képest.

A kártya fizikai jelenléte nélkül, elsősorban az interneten lebonyolított vásárlási forgalom száma több mint negyedével, értéke pedig közel harmadával nőtt az előző év harmadik negyedévéhez képest, azonban a teljes fizetési kártyás forgalomhoz viszonyítva továbbra is alacsony.

A korábbi negyedévekhez hasonlóan nőtt az egy tranzakcióban átlagosan felvett készpénz értéke, több mint 64 ezer forint volt.

Egyre kevesebben fizetünk készpénzzelpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

500 millióval kevesebb a pécsi stadionfejlesztésre

Átcsoportosításokról döntött a kormány a Nemzeti Stadionfejlesztési Program felülvizsgálata keretében, az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.

A budapesti Bozsik-stadion fejlesztésére 510 millió forinttal többet szánnak, ezenkívül 690 millió forinttal több jut a kisvárdai sportlétesítmény-fejlesztésre és 325 millióval a békéscsabai beruházásra.

Csaknem 500 millió forinttal kevesebb szerepel ugyanakkor a pécsi és a nyíregyházi stadionberuházás előirányzatában, és egyaránt 239 millióval kevesebbel számolhatnak a győri, a kaposvári, a kecskeméti és a pápai fejlesztéseknél.

A Nemzeti Stadionfejlesztési Program tartalékkerete 427,5 millió forinttal lesz több.

500 millióval kevesebb a pécsi stadionfejlesztésrepecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Így támogatják az otthonteremtést!

A külföldi munkavállalásból hazatérők, valamint olyan házastársak is igénybe vehetik a kormány új családi otthonteremtési kedvezményét (csok), ahol az egyik fél idősebb negyven évnél – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelentekre hivatkozva kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.


A kabinet képviselője az otthonteremtési programhoz kapcsolódó rendeletmódosításokról szólva elmondta, a jövő évtől a használt lakásokra is kedvezőbb feltételekkel igényelhető az otthonteremtési kedvezmény. Egy gyerek esetében ez az összeg akár 600 ezer forint is lehet, két gyermek esetén 1 millió 430 ezer forint, három gyermek után 2,2 millió forint, négy vagy több gyermek után pedig 2 millió 750 ezer forint.

Új lakás építésekor vagy vásárlásakor a kedvezmény egy gyermek esetén szintén 600 ezer forint, két gyermek után azonban már 2,6 millió forint, míg a 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatást a három- vagy többgyermekes, illetve a tíz éven belül legalább három gyermeket vállaló családok igényelhetik. A három gyermeket nevelők vagy vállalók esetében nem kizáró ok, ha már van saját ingatlanjuk.

Rétvári Bence kiemelte, a visszaélések megakadályozása érdekében az otthonteremtési kedvezmény alapvető támogatásainak feltétele, hogy az igénylő az igénylés előtti 180 napban – legfeljebb 15 nap megszakítással – rendelkezzen belföldi vagy külföldi munkaviszonnyal. Az igénylő munkajövedelmét egyéni vállalkozói vagy őstermelői tevékenységből, továbbá cégtagságból vagy szövetkezeti jogviszonyból származó bevételekkel is igazolhatja – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz emellett 2 éves egészségügyi biztosítotti jogviszonyt is fel kell tudni mutatni, amelyet akár külföldi hatóságok is igazolhatnak.

Az államtitkár fontos kedvezményként említette, hogy a támogatást azok a családok is igénybe vehetik, ahol a házastársak egyike már betöltötte a 40. életévét. Az új program szerint a támogatást a szülők a korábbi 16 év helyett a gyerek húszéves koráig vehetik igénybe, s ez a korhatár a felsőoktatásban tanulók esetében további öt évvel kitolható – mondta az államtitkár, aki kiemelte azt is, a támogatást azok is igényelhetik, akik örökbefogadással bővítik családjukat.

A kormány képviselője megjegyezte, a támogatás szempontjából új lakás építésének minősül az emeletráépítés, illetve a tetőtérbeépítés is.

Kiemelte, a kormány célja, hogy a családok az otthonteremtési programmal könnyebben és olcsóbban juthassanak saját lakáshoz.

A lakásépítés áfájának négy évre szóló 5 százalékra csökkentése, valamint az otthonteremtési kedvezmény a jelen demográfiai válságára adhat választ, és azoknak a családoknak nyújthat segítséget, akik megfelelő ingatlan hiányában nem vállaltak több gyermeket – mondta Rétvári Bence, aki szerint a kormány intézkedései a gazdaság élénkítéséhez és az építőipar fehérítéséhez is hozzájárulnak.

Elmondta továbbá, a kabinet támogatása példátlan mértékű ösztönzésnek számít, amivel elérhető, hogy az évente épülő új lakások száma a jelenlegi 8 ezerről ismét megközelítse a korábbi 40 ezres mértéket.

Rétvári Bence kérdésekre válaszolva közölte, a támogatás csak akkor adható, ha korábban a házastársak egyike sem követett el gazdasági bűncselekményt.     Szólt arról is: a támogatás igénylésekor a közös háztartásban nevelt gyermekeket veszik figyelembe, akik akár eltérő szülőktől is származhatnak.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a 10 millió forintos állami támogatás mellett felvehető ugyanakkora összegű, a korábbinál 3 százalékponttal kedvezőbb hitel feltételei megegyeznek a támogatás kritériumaival. Az állam garantálja, hogy a kedvezményes hitelt 25 évre felvevőknek öt évre rögzítik a kamatperiódusát, majd ezt követően is garantálja a kínált 3 százalékpontos kamatelőnyt – mondta.

Rétvári Bence szerint az új támogatás feltételeinek több mint 200 ezer olyan család felel meg már most, ahol három vagy több gyermek él, de a kabinet abban bízik, hogy a jövőben még több ilyen család lesz. A kormány ennek érdekében egy felülről nyitott előirányzatot hozott létre az otthonteremtési programra, amely így minden jogosultnak biztosítja a támogatás fedezetét.

Így támogatják az otthonteremtést!pecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Nincs gáz a pezsgőkkel

 Megfeleltek az előírásoknak a magyarországi üzletek polcain található minőségi pezsgők, amelyeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgált – erősítette meg Barátossy Gábor, a Nébih borászati, alkoholos termékek igazgatóságának igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatornán kedd délután.


A szakemberek a piaci kínálatból 30 terméket választottak ki, fele-fele arányban ellenőriztek hazai és külföldi termékeket, minőségi száraz, 0,75 literes pezsgőket. A hatóságnak csak kisebb jelölési hiányosságok miatt kellett figyelmeztetnie a vizsgált 30 ital közül 17-nél. Az italok beltartalmi és élelmiszerbiztonsági jellemzői minden esetben megfeleltek az előírásoknak.
Barátossy Gábor arról is beszámolt, hogy a részletes laboratóriumi vizsgálatok két hétig tartottak. Emellett úgynevezett kedveltetési vizsgálatokat is végeztek, mely során laikus és szakértő bírálók a pezsgők ízét, illatát, gyöngyözését, színét is értékelték.
A Nébih vizsgálatainak eredménye megtalálható a Nébih szupermenta honlapján, a http://szupermenta.hu/pezsgo-december/ oldalon – tette hozzá Barátossy Gábor.

Nincs gáz a pezsgőkkelpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Változnak a horgászati szabályok 2016-ban

Számos változásra kell felkészülnie jövőre a magyarországi mintegy 350-400 ezer sporthorgásznak – hívta fel a figyelmet Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnöke kedden.


Szűcs Lajos a legfontosabb változásnak nevezte, hogy 2016-tól megszűnik a kereskedelmi célú halászat Magyarország természetes vizein. Mint az MTI-nek felidézte, korábban a természetes vizek vegyes hasznosításban voltak, a halászati szövetkezetek és horgászszervezetek gyakorolták a halgazdálkodási jogokat. A felek közötti “régi vitának vet véget, hogy a törvény a horgászati célú hasznosítást preferálja jövő évtől”- mondta. Az új szabályozás lehetőség szerint a horgászszervezetek kezébe adja e vizek halgazdálkodási jogát – emelte ki.

A Mohosz honlapján olvasható közlemény szerint 2016. január elsejével közel 700 nyilvántartott halgazdálkodási vízterület államot megillető halgazdálkodási jogának haszonbérleti szerződése lejár. Mint írták, “a közelmúlt többpárti egyetértéssel, 92,5 százalékos támogatottsággal elfogadott sarkalatos törvényi módosítás eredményeként, a Mohosz kijelölési eljárással tudja majd a vizek döntő részének a hasznosítását megkapni tizenöt évre”.

Szűcs Lajos megjegyezte, ezeken a vizeken az állományszabályozó és az idegenhonos halfajok halászata komoly ellenőrzés mellett továbbra is folytatódik. Ugyancsak változás, hogy január elsejétől forgalomba kerül az egységes állami horgászati okmány, amely az eddigi magyar-, angol- és német nyelvű állami horgászjegyeket, az érvényesítő bélyegeket, az állami és számos helyen a speciális vízterületi fogási naplókat váltja ki. Az eddigi öt-hat okmány, nyomtatvány eggyé válik, felgyorsítva az ügyintézést is – hangsúlyozta Szűcs Lajos. Felhívta a figyelmet, hogy az egyesített állami horgászjegyet és fogási naplót már kizárólag a Mohosz  adhatja ki.
2016. folyamán a szövetség szeretne áttérni a kártyaalapú horgászengedélyek kiadására, amelyet megvásárolni, illetve a fogási eredménynaplót kitölteni is mobiltelefonos alkalmazás segítségével lehet majd – mondta Szűcs Lajos.  Az elnök arról is beszámolt, hogy a halfogáshoz szükséges horgászfelszerelések megvásárlása néhány tízezer forintos kiadást jelent, az éves állami horgászjegy pedig 2200 forintba kerül, amely azonban magában még nem jogosít fel horgászatra. Ehhez az adott vízterületen napi-, hetijegy vagy éves területi engedély váltása, valamint helyi horgászegyesületi tagság is szükséges.

Ugyanakkor 2014 májusától turista állami horgászjeggyel (tuhir) is lehet Magyarországon horgászni. Október elejéig több mint 17 ezren regisztráltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tuhir-rendszerébe.  Az okmány a kiváltás időpontjától számítva 90 napig érvényes, és egy bottal történő horgászatra jogosít, mind a magyar, mind a tagállami és külföldi állampolgárok igénybe vehetik.

A Mohosz elnöke a következő évek tervei között említette a horgászturizmus fejlesztését. A legnépszerűbb turistacélpontokat elsősorban a Balaton, a Tisza-tó, valamint a Duna különböző szakaszai jelentik, de szeretnék bekapcsolni a horgászturizmus vérkeringésébe Velencei tavat is – összegezte.

Évente Magyarországon több ezer mázsában mérhető a sporthorgászok által kifogott halak mennyisége – emelete ki Szűcs Lajos megjegyezve, hogy az éves halfogyasztás 35-40 százaléka horgászatból kerül a családi asztalra.

Változnak a horgászati szabályok 2016-banpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb