Ökumenikus megemlékezést tartottak Budapesten augusztus 4-én a Sant’Egidio közösség szervezésében a roma holokauszt 70. és a kislétai gyilkosság ötödik évfordulója alkalmából. Az eseményen református lelkészként részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.

Balog Zoltán arról beszélt „fájdalom és gyász van a szívünkben, mert újra és újra ember támad emberre ebben a világban. Magyar magyarra, magyar cigányra.” Imájában erőt kért a vigasztalásra és arra, hogy azokat is meg lehessen szólítani, tanítani, nevelni, akik ma még nem értik, hogy egyesek bűnéért nem lehet egész népcsoportokat felelősségre vonni. Fontos, hogy a túlélő áldozatok felfedezzék magukban az erőt, hogy képesek uraivá válni saját sorsuknak – tette hozzá.

Székely János esztergom-budapesti segédpüspök szentbeszédében bocsánatot kért a cigány és a zsidó emberektől, amiért hetven évvel ezelőtt olyan kevesen mertek odaállni az üldözöttek mellé. A XX. század mindkét diktatúrájának kialakulása kapcsán arra figyelmeztetett, hogy “amikor az ember önmagát teszi meg übermensch-nek, megváltónak, akkor nagyon hamar ember alatti emberré válik”. A megemlékezésen felolvasták Faludi Éva üzenetét, aki 1944-ben az auschwitz-birkenaui táborban raboskodva tanúja volt a romák kivégzésének. Szünet nélkül beszélni kell a múltról, mert csak így lehet elkerülni, hogy megismétlődhessen – írta levelében. A megemlékezésen jelen volt Sólyom László volt köztársasági elnök, Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Maria Assunta Accili, Olaszország budapesti nagykövete és Szentes Tamás főpolgármester-helyettes.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 3-ára virradóra több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban SS-katonák. A nácik által meggyilkolt mintegy félmillió cigány közül 23 ezren haltak meg Auschwitzban, sokan orvosi kísérletek áldozataként.

 MTI-EMMI

Fotó: EMMI, Bodó Gábor

Az első világháború több mint félmillió magyar áldozatának, hősi halottainak, az összesen csaknem húszmilliós emberhalálnak az az üzenete, hogy az országok vezetőinek mérhetetlen és mérhető felelőssége van, amikor az emberek sorsát befolyásoló döntést hoznak – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az I. világháború 100. évfordulója alkalmából július 30-án megtartott északkelet-olaszországi megemlékezésen.

Balog Zoltán a Doberdo del Lago községhez közeli visintini Magyar Kápolnánál elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy a veszteség akkor nem marad pusztán veszteség, ha megértik annak üzenetét. A Kelet-Ukrajnában folyó harcokra utalva megjegyezte: ki gondolta volna akkoriban, hogy a százéves évfordulón Európában újra magyar katonákat visznek a frontra. „Vajon lesz-e ma Európa, az európai országok vezetőinek elég felelőssége, bölcsessége és bátorsága olyan döntéseket hozni, amelyek megmentik az emberi életeket” – kérdezte. Leszögezte: „senkinek nincs joga mások bőrét a vásárra vinni”. A továbbiakban egyebek között elmondta, hogy az évfordulón azokra a hősökre, azokra a katonákra emlékeznek, akik a halál árnyékában sem vesztették el hitüket és hazaszeretetüket. „Az ő történetüket hagyja örökül a (visintini) Magyar Kápolna” – tette hozzá.

A tárcavezető szólt arról, hogy a világháborúban Olaszország szövetséges volt, majd ellenfél, és ma a két ország együtt ápolja az akkori áldozatok emlékét. Hangsúlyozta: „A múlt közössé lett a közös jelenben, de a közös múlt ismerete nélkül nem lehet közösen emlékezni”.   A miniszter szerint az első világháború száz évvel ezelőtti kitörésének évfordulóján van esély a múlt század háborúi által szétdarabolt Európa szellemi és kulturális újraeszmélésére. Arra, hogy újból és tartósan összekapcsolják azt, ami 1914-ben széttörött.

MTI-EMMI

Példát mutatni nemcsak a történelmi bűnök feltárásában kell, hanem abban is, hogyan lehet segíteni az áldozatok és a tettesek megszabadulását a múlt terhétől – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a 10. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón szombaton Soltvadkerten.

A Határnyitás ’89 – egyházi és politikai szemmel című pódiumbeszélgetésen Balog Zoltán arról beszélt, hogy a megbocsátás kultúrája ma még hiányzik Magyarországon. A miniszter kitért arra is, hogy a kormányzatnak “nincs joga az egyházak működését kommentálni, azoknak feladatokat adni”.

Fabiny Tamás evangélikus püspök arról beszélt, hogy a magyar egyházak 1989 után, a “negyvenéves kalitkából kiszabadulva” nehezen találtak magukra, és nem mindenben váltak valóra a maguk, illetve a társadalom megújításához fűződő remények. Joachim Gauck német államfőnek, teológus-lelkésznek nemrégiben a Luther Kiadó gondozásában megjelent memoárkötetére utalva megjegyezte: a rendszerváltás Magyarországon az egyházakat a keletnémeteknél sokkal felkészületlenebbül érte.

Erre reagálva Balog Zoltán kiemelte: az NDK-val ellentétben az egyházak Magyarországon nem járultak tevőlegesen hozzá a demokratikus átalakuláshoz. A magyarok között is voltak azonban, akik vállalták ezt a feladatot – mondta, példaként említve, hogy amit Tőkés László Temesváron református lelkészként tett 1988 márciusától decemberéig, majd utána, azzal “megmentette Erdélyben a reformátusok becsületét”.

Beszélt arról is, hogy a rendszerváltás után hiányolta az egyházak megszólalását olyan ügyekben, mint a vasárnap megszentelése, azaz, hogy kiálljanak az emberek heti egy pihenőnapjához való joga mellett. Ebben az ügyben szerinte az első Fidesz-kormány rossz döntést hozott azokra a statisztikákra alapozva, amelyek szerint a magyar társadalom 80 százaléka úgy gondolta: alapvető emberi jog, hogy vasárnap is lehessen vásárolni.

Fabiny Tamás ehhez kapcsolódva azt mondta: bizonyos esetekben a Fidesz-kormány az elmúlt időszakban “annyira jót akart a történelmi egyházaknak, hogy megmondta: mi a jó nekik”.

Balog Zoltán felhívta a figyelmet arra: az egyházügyi törvényben olyan, az egyházak számára fontos szempontok érvényesülnek, mint a teljes vallásszabadság, a szertartásvédelem, az adókedvezmények. A jogszabály módosításával azt is deklarálták, hogy az államnak nincs joga megmondani, melyik szervezet nevezheti magát egyháznak – mondta. Hangsúlyozta ugyanakkor: az viszont az államnak nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy meghatározza azon partnerek körét, akikkel a történelmi tapasztalatok alapján együtt tud működni a köz szolgálatában, mert elfogadhatatlan az az “automatizmus”, mely alapján Magyarország “világrekorder volt” a több mint 300 bejegyzett egyházzal.

Az ügynökkérdésről szólva beszélgetőtársa felvetésével egyetértve a miniszter kifejtette: ugyanúgy szükség lenne a szembenézésre az elkövetett hibákkal, mint a bűnösként megbélyegzettek feloldozására. “Azt a munkát, amelyet eddig nem végeztünk el, egyszer el kell végeznünk. A tanulságokat le kell vonnunk ahhoz, hogy megtudjuk: diktatúrában vagy polgári demokráciában hogyan lehet ellenállni, nemet mondani, mert a be nem vallott múlt visszajön és kísért” – hangsúlyozta Balog Zoltán.

(MTI)

Fotó:  Bartos Gyula

Zenésztársai, tisztelői, családtagjai és barátai, összesen több száz ember kísérte utolsó útjára Boros (Boross) Lajos Kossuth-díjas prímáskirályt, a 100 Tagú Cigányzenekar örökös, tiszteletbeli főprímását a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben pénteken.

“A magyar cigányzene nélkülözhetetlen ahhoz, hogy igazán jó legyen a kedv és érezzük azt, hogy a kultúrában találkozunk” – fogalmazott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a ravatalnál, ahonnan Boros Lajost hófehér koporsóban, négy fehér ló húzta fogaton, a 100 Tagú Cigányzenekar játéka közepette kísérték végső nyughelyére.

“A mi felelősségünk, hogy megőrizzük és továbbvigyük a magyar cigányzenét, hogy újjászülethessen. Akkor máris jobb lesz, szebb lesz és igazabb lesz a cigány-magyar együttélés, ha a hegedűből jön, a nótából jön, a zenéből jön, általában a kultúrából jön” – hangsúlyozta a miniszter gyászbeszédében.

A ravatalnál Mága Zoltán hegedűművész is búcsúzott néhai barátjától, muzsikustársától: “Lajos bácsi volt a prímások királya, a királyok prímása. Ezt a címet csak a tudással, a szakma és a zenésztársak elismerésével és szeretetével lehet kiérdemelni. A Prímások Királyának lenni nem örökölhető titulus. Ezt a rangot csak egy olyan egyéniség kapja, aki talán százévente egyszer születik” – fogalmazott. Mága Zoltán Boros Lajosról szólva kiemelte: magyarként volt cigány és cigányként volt magyar. Zenészként volt ember és emberként volt zenész. “A csillogás, a dicsfény nem vakította el. Itthon maradt, hogy tanítsa a Rajkókat, tovább örökítse a zenészeknek a tudást és hazánknak szerezzen hírnevet, dicsőséget, gazdagítsa az egyetemes magyar kultúrát” – fogalmazott a Prima Primissima díjas muzsikus.

Kállai Kiss Ernő klarinét- és tárogatóművész barátjától és pályatársától búcsúzva felidézte: 60 éve ismerkedtek meg a Magyar Állami Népi Együttesben, az 1950-es években, “amikor még Kodály dirigált minket”. Boros Lajos egy zenei fejedelem volt, “ezt a címet én adtam rá” – mondta. “Lajcsikám, az égi kávéház teraszán muzsikáljál, nyújtsál szépet, mint életedben tetted, ahogy a régiek mondták: muzsikáljatok szépen” – fogalmazott Kállai Kiss Ernő. A prímáskirálytól Beke Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke is búcsúzott, végül pedig Boros Lajos barátja és volt munkatársa, Raduly József méltatta a hegedűs évtizedeken átívelő, gazdag életútját.

A ravataltól a sírhelyig vezető úton a cigányzenekar az elhunyt legkedvesebb nótáit játszotta, a zenekar élén felváltva húzták a prímások. Akkor is végig szólt a zene, amikor a koporsót leengedték a sírba. A temetési szertartáson, melyet Székely János esztergom-budapesti segédpüspök celebrált, részt vett Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke is. Boros Lajos végső nyughelye a Fiumei úti Nemzeti Sírkert művészparcellájában, közvetlenül Radics Béla (1867-1930) és Magyari Imre (1894-1940) cigányprímások sírja mellett található. Boros Lajos – aki nevét gyakran Borossként is használta – 89 éves korában hunyt el július 9-én.

(MTI)

Fotó: Bartos Gyula