Hétfőn többnyire felhős időre számíthatunk, de délután nyugaton már kisüthet a nap. A folytatásban gyakran szeles, igencsak változékony napok jönnek, a hőmérséklet pedig általában az ilyenkor szokásos átlag felett alakul. – Pécsi Napilap –
Mai névnapok és eredetük
Ignác: Latin eredetű név, az Ignatius név rövidülése. Jelentése tűz. – Pécsi Napilap –
Mai traffipaxok Pécsett, február 1.
Tudni szeretné, hogy hol számíthat traffipaxra ezen a napon Pécsett? Nézze meg előrejelzésünket! Ha ezekben az időpontokban (is) óvatosan vezet az adott útszakaszokon, költséges fotóktól kímélheti meg önmagát vagy a családi költségvetést.
Egyre jobb idő lesz
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn borult idővel indul a nap, majd lassanként elvékonyodik a felhőzet, kiváltképp a Dunántúlon várható határozott felhőzetcsökkenés.
Ezzel párhuzamosan megszűnő jelleggel, egyre kevesebb helyen eshet az eső. Ugyanakkor a Dunától keletre estig még többnyire erősen felhős marad az ég. Napközben sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon többfelé meg is erősödik a nyugati szél.
A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország legnagyobb részén 6 és 13 fok között valószínű, de Borsod egyes részein ennél kissé hidegebb, míg a Nyugat-Dunántúlon és a Dráva-melléken 14, 17 fok is lehet. A középső országrészben – beleértve Budapest környékét – több helyen késő délután még néhány fokot emelkedik a hőmérséklet, errefelé kora este lesz a legenyhébb idő.
Hosszú Katinka ismét a világ legjobbja lett
Akárcsak egy évvel korábban, úgy 2015-ben is Hosszú Katinka érdemelte ki a világ legjobb női úszójának járó elismerést a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA).
A Vasas 26 éves klasszisa az amerikai Katie Ledeckyt és a svéd Sarah Sjöströmöt megelőzve nyerte meg a pontversenyt. Hosszú a tavalyi év fő versenyén, a kazanyi nagymedencés világbajnokságon 200 és 400 méter vegyesen diadalmaskodott, előbbi távon világcsúccsal győzött, emellett 200 méter háton harmadik lett.
A férfiak mezőnyében Cseh László – aki Kazanyban pillangóúszásban három távon három különböző érmet nyert, közte 200 méteren aranyat – a második helyen végzett az ausztrál Mitch Larkin mögött. A FINA gáláján ugyanakkor egyikük sem vett részt, mivel Luxemburgban versenyeztek.
Az elmúlt években a FINA-nál szavazás alapján hirdettek győzteseket, ezúttal azonban pontrendszer alapján került ki az év legjobbja a különböző vizes sportos kategóriákban, pontokat az egyes versenyeken elért eredményekkel, rekordokkal lehetett szerezni.
