Címke: hírek

Zánkán bemutatták az Új Nemzedék Plusz elnevezésű ifjúságpolitikai programot

A mai napon az EFOTT-nak is otthont adó Új Nemzedék Központban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Dr. Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztosa, valamint Siklódi Levente, a Zánka – Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója sajtótájékoztató keretében mutatta be az Új Nemzedék Plusz elnevezésű, átfogó ifjúsági szolgáltatásfejlesztésre irányuló kiemelt projektet. Az Új Nemzedék Plusz program elsődleges célkitűzése, hogy segítse a fiatalokat jövőképük megfogalmazásában, felkészítse őket a munkaerő-piacra való zökkenőmentes belépésre.

Az eseményen Balog Zoltán kiemelte, hogy a program, amelyet az Országgyűlés konszenzussal fogadott el, és cselekvési tervét a kormány jóváhagyta, az ijfúságpolitika jövőképének tekinthető. A miniszter bízik abban, hogy a fiatal generáció – többek között éppen azok, akik az EFOTT-on vannak – körében növekedni fog a figyelem a fogyatékossággal élő, vagy más okból nehéz sorsú embertársaikkal szemben.

A kétéves, hárommilliárd forintból megvalósítandó nagyszabású Új Nemzedék Plusz program három területen, az ifjúságsegítő intézményrendszer fejlesztése, a korosztályos kommunikációs platformok egységesítése, valamint az ifjúsági szolgáltatások bővítése területén valósít meg egybehangolt intézkedéseket.

Töretlen szakmai elismerés övezi a Gyulai Várszínházat

A Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál rangos esemény, ötven év óta töretlen szakmai elismerés és közönségszeretet övezi – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédében szombaton este Gyulán, az ötvenedik jubileumi évad ünnepélyes megnyitóján.

A Várszínház az elmúlt húsz évben a sokszínű színházi világban is bebizonyította, hogy egyfajta színház létezik, a jó színház – tette hozzá. “A jó színház útjelző számunkra, segít hazatalálni önmagunkhoz, otthonunkhoz, családunkhoz és nemzetünkhöz” – mondta Balog Zoltán.

Balog Zoltán a színházi kultúra végvárának nevezte Gyulát, amit nem szabad feladni. A kormány célja a város kulturális gazdagságának megőrzése és fejlesztése, a Várszínház védelme a végeken. Az  elmúlt ötven évben a leghíresebb színészek és rendezők dolgoztak a színházban, a nemzet színésze címet jelenleg 22 színész viseli, és közülük 21 lépett fel itt és száznál is több Kossuth díjas, közöttük a két nagy színészóriás, Latinovics Zoltán és Sinkovits Imre.

“Szabadság a művészetben, szabadság a társadalomban” – idézett Balog Zoltán a Várszínházban ötven évvel ezelőtt bemutatott első színpadi darabból, Victor Hugo: Hernani című romantikus művéből. Rámutatott: az idézet ma is nagyon aktuális, követendő példa, minden szellemiségnek erre a kettős célra kell törekedni.

Gyula kulturális gazdagságáról szólva Balog Zoltán megjegyezte: az ország kultúrájának védelmében tölt be fontos szerepet. A kisváros egy izgalmas kultúrtáj az Alföldön, szellemi sokszínűsége az ország egészét gazdagítja. A miniszter példaként említette az Alföld egyetlen épen maradt síkvidéki téglavárát és csodálatos történelmi környezetét, benne az Almássy-kastélyt, a fürdőt, a templomokat és képtárakat. A miniszter beszédében méltatta Gyula szerepvállalását az országos kulturális rendezvények körében. A városban az Erkel Diákünnepeket 2013-ban 25-ik alkalommal rendezték meg, Gyula ad otthont az Implom József országos helyesírási versenynek, és kétévente a Minden Magyarok Táncfesztiválnak.

Görgényi Ernő, Gyula polgármestere ünnepi köszöntőjében méltatta a nagy elődöket, az alapító Miszlay Istvánt, aki Dubrovnik példájára alapozva eddig elő nem adott, vagy régen nem játszott történelmi darabokat mutatott be az indulás éveiben a Várszínházban, így Gyula azonnal az országos figyelem középpontjába került. A polgármester emlékeztetett: Miszlay István alapító és Havasi István, a Várszínház első igazgatója később a magyar drámák otthonává tette Gyulát. Felismerték annak a lehetőségét, hogy itt, a végeken bemutathatóak a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű kortárs szerzők drámái a hetvenes és a nyolcvanas években, és ez biztosította hosszú éveken át a színház különleges varázsát és létjogosultságát.

MTI, EMMI

Balog Zoltán a Múzeumok Éjszakáján

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere meglátogatta a Giga bubi elnevezésű rendezvényt, amely a Múzeumok Éjszakája alkalmából a Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény kiállítótermében nyílt meg 2013. június 22-én.

Nyitókép: Marjai János, MTI fotó

Album: Botár Gergely, kormany.hu/Miniszterelnökség

Balog Zoltán a Múzeumok Éjszakáján

Gyermekkórusok Komlón

Huszadik alkalommal rendezik meg a Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus-fesztivált Komlón, a város egyik legjelentősebb kulturális eseményét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg pénteken. A fesztiválon három ország tíz kórusa vesz részt.

MTI

Fotó: EMMI

Gyermekkórusok Komlón

A közjó megteremtéséhez mindenkire szükség van

Az emberi erőforrások minisztere szerint Magyarországon mindenkinek a munkájára szükség van a közjó eléréséhez, így azoknak a közreműködésére is számítanak, akik egyébként segítségre szorulnak.

Balog Zoltán csütörtökön Szombathelyen, a Fidesz Magyarország jobban teljesít elnevezésű rendezvényén azt mondta, senkit sem hagyhatnak az út szélén, de minden emberre úgy tekintenek, mint aki egyébként képes lenne hozzátenni valamit a közöshöz, csak éppen hozzá kell őt segíteni ehhez.

A miniszter úgy fogalmazott: ha kell, a megsegített érdekében akár “kényszert is érdemes alkalmazni”, ezért van az, hogy ha valaki nem fogadja el felkínált munkát, az kikerülhet a szociális segélyben részesülők köréből. Közölte: segély helyett munka, és nem is akármilyen munka, hanem értelmes, értékteremtő, munkaviszonyt jelentő munka, amit ajánlottak.

Balog Zoltán azt mondta, sokkal többen éltek a felkínált lehetőséggel, mint előre gondolták, a közfoglalkoztatás “start”, amely elindít a munka világába, több mint 300 ezer embert ért el. Közöttük vannak legalább 50 ezren olyanok, akik a magyarországi cigánysághoz tartoznak, és legalább 10 ezer olyan 30-40 éves ember, aki életében még soha nem dolgozott – tette hozzá.

Kitért arra, hogy a közfoglalkoztatás lehetőséget kínál a tanulásra is, ma Magyarországon 30 ezer olyan ember van, akinek a munkaidejéből hetente egy teljes napot finanszíroznak azért, hogy valahol tanuljon valamit, növelve ezzel munkaerő-piaci elhelyezkedési esélyeit.

Balog Zoltán szerint ugyancsak a már említett “kényszerek” közé sorolható az az intézkedés, amely szerint az, aki a gyerekét nem járatja tisztességesen iskolába, egy idő után nem kaphatja meg a családi pótlék egy részét. Ennek hatására fél év alatt 20 százalékkal csökkent az iskolákban az igazolatlan hiányzások száma.

A miniszter szólt arról is, hogy a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatására 2013-ban 34 milliárd forintot fordítottak, és ezzel 31 ezer megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatását segítették.

A legfontosabb eredmények közé sorolta, hogy sikerült csökkenteni mind az állam, mind az önkormányzatok, mind pedig az állampolgárok adósságterheit.

A devizahitelek végtörlesztésébe 169 ezer ember lépett be, az árfolyamgát lehetőségével a 450 ezer érintett harmada, mintegy 158 ezer ember élt, a devizahitel-szerződések csaknem felére vettek igénybe valamilyen kormányzati segítséget – sorolta Balog Zoltán.

A miniszter kijelentette: a kormány határozott szándéka, hogy tovább folytatja Magyarországon a rezsicsökkentést, október 15-én, a fűtési szezon kezdetén újabb 10 százalékkal fogják csökkenteni az energiaárakat.

MTI, EMMI

Fotó: Pelsőczy Csaba, kormany.hu/Miniszterelnökség

A közjó megteremtéséhez mindenkire szükség van