KULTúRA
- David Byrne, a Talking Heads frontembere 17 év után tért vissza Magyarországra.
- A csütörtök esti budapesti koncert egy összművészeti, színházi elemekkel dúsított előadás volt.
- A show a tavaly megjelent "Who Is The Sky?" című új album bemutató turnéjának része.
- A színpadon 13 kék ruhás zenész és táncos, Steven Hoggett koreográfiájával lépett fel.
- Byrne a Memento Park kommunista szobrairól készült képeket is bemutatta, utalva Magyarország történelmére.
- David Byrne 17 év után, egy összművészeti show-val tért vissza a Budapest Arénába.
- A koncert a tavalyi "Who Is The Sky?" album dalait és ikonikus Talking Heads slágereket ötvözött precíz koreográfiával és lenyűgöző vizuálokkal.
- Byrne a Memento Park szobrain keresztül üzent Magyarország történelméről, egy életigenlő és gondolatébresztő előadás keretében.
A csütörtöki show, amely éppúgy volt színház, vizuális művészeti performance, mint rockkoncert, már a kezdetekkor szokatlan volt. Fél nyolckor még szellősen telt meg a nézőtér – ebben feltehetően szerepet játszott az ugyancsak csütörtökön megrendezett Sting-koncert is egy másik arénában. A színpadkép is a megszokottól eltért: sehol egy gigantikus díszlet, állványok, hangfalak, sőt még egy dobszerkó sem utalt arra, hogy egy popkoncertre készülődhet a közönség. David Byrne tavaly megjelent „Who Is The Sky?” című új albumának bemutató turnéja ugyanis egy komplex összművészeti alkotás, amely éppen annyira színház és megkoreografált táncelőadás, mint zseniális élő popzenei show.
Fél nyolc után tíz perccel, azaz 19:40-kor David Byrne három zenésztársával, mindannyian ugyanolyan kék ruhában, lépett a színpadra. A kivetítőn megjelenő Hold felszínén adták elő a Talking Heads „Heaven” című dalát, mely a mennyország unalmas vagy épp nyugodt természetét boncolgatja. Eközben hátul felkelt a Föld, majd Byrne elmagyyarázta, hogy ez az egy hely, a Föld, jutott nekünk, embereknek, és ennek kell lennie számunkra a mennyországnak. Ezt követően további „kék emberkék” érkeztek a színpadra, és belekezdtek a tavalyi lemez nagy slágerébe, az „Everybody Laughs” című számba. Ahogy a dal fogalmazott a földi mennyország budapesti szegletében: „Mindenki nevet és mindenki sír, mindenki él és mindenki meghal”. A koncerten végig mesterien keveredtek a régi és az új dalok, a kék, Calvin Klein-féle egyenruhába bújt zenészek, táncosok, énekesek pedig megállás nélkül, precíz koreográfia szerint mozogtak, meneteltek, szaladgáltak, ugráltak. A tizenhárom „kék emberke” között énekesek, táncosok és a zenészek is – nyakukban gitárokkal, billentyűs, vonós, fúvós és ütős hangszerekkel – hibátlanul játszottak, miközben pontosan követték a koreográfiát. Különösen emlékezetes volt a fiatal brazil Kely Cristina Pinheiro basszusgitár-, és időnként elektromoscselló-játéka, aki többször is kiemelt szerepet kapott.
A produkció minden eleme, így a hangzás is abszolút professzionális volt, talán még soha nem szólt ilyen jól egy koncert a Budapest Arénában. A rendkívül fegyelmezett és feszes, mégis lazaságot sugalló mozgásvilágot a világhírű brit koreográfus és rendező, Steven Hoggett álmodta meg. A kivetítőn New York utcái és házai – egy ízben még Byrne saját lakása is – tűntek fel, máskor tenger, erdő vagy kukoricamező képe, animált figurák, vagy egyszerűen a társulat keresztnevei mozogtak a falon, tökéletes szinkronban a színpadon mozgó előadókkal. Ezek a pontosan kigondolt vizuálok, az előttük mozgó társulattal kiegészítve, letaglózó élményt nyújtottak a szemnek is, olyan gegekkel fűszerezve, mint amikor Byrne árnyéka önálló életre kelt.
A művész és az üzenet
David Byrne végig celebrálta az egész műsort, ő állt elöl, ő énekelt, és a dalok között ő mesélt. Különösen emlékezetes volt, amikor bemutatta az előző nap a budafoki Memento Park kommunista szobrairól készült képeit. Elmondása szerint csodálja Magyarországot, amely számos elnyomó rendszert átélt, de mindet levetkőzte előbb-utóbb, ezzel utalva az ország történelmi kitartására. Emellett egy kis olasz videót is levetített a Covid-időszakról, amikor a bezártságban az erkélyekről szólt az operaária, az „Élet él és élni akar” szellemében. A show végén volt utalás a Trump-korszak amerikai rendőri túlkapásaira és utcai zavargásaira is, de alapvetően inkább pozitív hangulatokkal operált a látványfelelős.
Ikonikus slágerek és a finálé
Este kilenc körül, a koncert felénél hangzott fel a sokak által várt „Psycho Killer”, majd a „Life During Wartime” és az „Once in a Lifetime” című nagy slágerek, amelyekkel a Talking Heads az évtizedek során beírta magát a poptörténelembe. A ráadásban még az „Everybody’s Coming to My House” is elhangzott, amely az újabb kori Byrne-i életérzést közvetítette. A fináléban pedig a tüzes színekben pompázó színpadon berobbantották a „Burning Down the House” című Talking Heads-bulihimnuszt is. Így jutottunk el egy zseniális műsor végén az unalmasnak leírt, de csodaszép mennyországtól egy felszabadult, „essen szét a ház” típusú bulihangulatig. Mindez lángnyelv, füstgép és konfettieső nélkül, mindössze egy 74 éves joviális előadó és tizenkét „tanítványa” közreműködésével történt, akik arra térítették a végére már nagyon belelkesült közönséget, hogy igenis érezze magát jól a bőrében.
David Byrne, az anti-rockhős üzenete
David Byrne alapattitűdje, hogy mindenhonnan kilóg, és ez a budapesti koncerten is nyilvánvalóvá vált. Ahogyan a 70-es években is feltűnt jólfésülten, vasalt öltönyben a New York-i CBGB klubban, az őspunk Ramones előzenekaraként, úgy ma is képes lebontani a rockzene kliséit, hol nyers posztpunkot, hol lüktető funk, hol minimalista agymenést, hol világzenei hatásokkal dúsított diszkót keverve. Ez a besorolhatatlanság teszi művészetét olyannyira egyedivé és időtállóvá. Az előadás nem csupán egy zenei esemény volt, hanem egy filozófiai utazás, amely a „Heaven” unalmasnak festett mennyországától a „Burning Down the House” katartikus, életigenlő bulijáig vezetett. A „Mindenki nevet és mindenki sír, mindenki él és mindenki meghal” sorok, a Memento Park kommunista szobraihoz fűzött kommentár, valamint a Covid- és Trump-korszakra tett utalások mind azt erősítették, hogy Byrne nem csupán szórakoztat, hanem gondolkodásra is késztet. A 74 éves előadó és tizenkét „tanítványa” által megálmodott, Steven Hoggett koreográfiájával tökéletesített show egy olyan felemelő élményt nyújtott, amely egyszerre volt intellektuális és elementáris, megmutatva, hogy az életigenlés és a művészi szabadság milyen erővel képes áthatni a közönséget.
Gyakori kérdések
Mikor és hol lépett fel David Byrne Budapesten?
Milyen jellegű volt a budapesti koncert?
Milyen üzeneteket közvetített David Byrne az előadás során?
Háttér és kapcsolódó tartalom
Ez a blokk a cikk saját adataiból és a Pécs Blog megjelent cikkeiből épül. Becslést, előrejelzést és szerkesztőségi kommentárt nem tartalmaz.
- RovatKultúra
- Megjelenés
- Terjedelem1 008 szó · ≈5 perc olvasás
Korábbi cikkeink ugyanebben a témában
- Magyar kapus a Sparta Prahában: Hegyi Krisztián a West Hamtől
- Vasarely 120: A tömegkultúra és az op-art géniusza ma is aktuális
- Vasarely: a retina mérnöke, aki demokratizálta a művészetet
- Kórházban a Bon-Bon frontembere, elmaradnak a koncertek
- Albérletpiac: Visszafogott drágulás, szűkülő kínálat – Mi vár
A Pécs Blog Kultúra rovatában az elmúlt 30 napban 43 cikk jelent meg.
Ezeket is olvasta — pécsi és baranyai szögből
Almodóvar új filmje a kiégésről: a Keserű karácsony a mozikban
Pedro Almodóvar új filmdrámája, a „Keserű karácsony” július 2-án debütál a mozikban. A film az alkot…
Kurultaj Bugacon: Európa legnagyobb törzsi gyűlése indul
A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés Bugacon augusztus 14-16. között várja a látogatókat Európa legnagy…
Pécs: Két fényművészeti kiállítás hosszabbítja a fesztivált
A 10. Zsolnay Fényfesztivál után is folytatódik a fényművészeti élmény Pécsen: két kiállítás, Vasare…
Ben Hoare Fantasztikus madaraié a 2025-ös Fitz József-díj
Ben Hoare „Fantasztikus madarak” című kötete nyerte a 2025-ös Fitz József-könyvdíjat a Magyar Könyvt…
Ágoston Zoltán 60: A Jelenkor főszerkesztője jubilál
Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője ma 60 éves. Három évtizede vezeti a pécsi folyóiratot, mel…
Pécsi Nemzeti Színház: Klasszikusok és új utak az évadban
A Pécsi Nemzeti Színház bemutatta új évadát, melyben klasszikus darabok modern értelmezései és kortá…
Jó tudni Pécsről — időtálló alapok
Villány közelsége
Pécstől délre a Villányi borvidék hazánk egyik legrangosabb vörösboros tája; a Villányi Franc a térség védjegye lett — a helyi gasztronómia meghatározó eleme.
A négytornyú Székesegyház
A pécsi Szent Péter és Pál-székesegyház jellegzetes négy tornya a városkép egyik jelképe; alapjai a 11. századig nyúlnak vissza, a mai forma a 19. századi újjáépítésé.
Pécs ókeresztény sírkamrái
A pécsi ókeresztény temető (Cella Septichora és a sírkamrák) 2000 óta az UNESCO Világörökség része — a 4. századi, római kori Sopianae egyedülálló emléke Európában.
Vélemények és visszajelzések
Olvasóink visszajelzései a Pécs Blog helyi tartalmairól — lapozz a nyilakkal a további véleményekért.
Olvasásra ajánlom mindenkinek, aki Pécsen vagy a környékén él. Tanulságos, és ami a legfontosabb: ellenőrizhető forrásokra épül, nem csak a szenzációra hajt. Ez adja a hitelességét.
Pontos, alapos elemzés. Baranyai olvasóként pontosan ezt vártam: érthető nyelven, tényekre alapozva, felesleges túlzások nélkül. Ritka az ilyen kiegyensúlyozott helyi tájékoztatás.
Az utolsó bekezdés különösen megfogott. Értékelem, hogy a szerkesztőség nem csak a hírt közli, hanem a hátterét és a helyi következményeit is felvázolja — így tényleg van értelme elolvasni.
Tartalmas írás. Nagyon jó, hogy az Országos Média Hálózat regionális szemszögből is feldolgozza a témákat — végre valaki Pécsről és Pécsnek ír, nem pedig fővárosi nézőpontból magyarázza a vidéket.
Régóta keresek egy megbízható helyi hírforrást, és úgy tűnik, megtaláltam. A cikkek jól strukturáltak, a lényeg gyorsan kiderül, mégis van bennük mélység. Így kellene ezt csinálni.
Egyetértek a megállapítások többségével, bár egy-két ponton árnyaltabb képet is el tudtam volna képzelni. Mindenesetre jó vitaindító, és pont ettől lesz élő egy helyi közösségi oldal.